2011. január 13., csütörtök

Tepsis tarja juhtúrós káposztával


Azt mondtam, hogy nem veszek mostanában több gasztro újságot, mert nagyon sok van belőle és különben is csatlakoztam Dr. Pepper felhívásához, a Magazin Monday és Könyves Keddhez. Azért a Vidék ízével kivételt tettem, mert szeretem ezt az újságot. Ebben találtam az alapot adó receptet, de természetesen átvariáltam, több okból is. A recept csomboros káposztát ír, de az én variációmba nem nagyon fért bele a borsikafű.  A másik ok, hogy a hűtőben figyelt egy csomag juhtúró, amit mindenképpen szerettem volna elhasználni. Így született meg az én variációm. Ha kíváncsi vagy az eredeti receptre, a Vidék íze 2011/1. számában megtalálod.

Tepsis tarja juhtúrós káposztával


Hozzávalók:

8 szelet tarja (csont nélkül),
60 dkg savanyú káposzta,
2 db vöröshagyma,
20 dkg füstölt sonka,
1 teáskanál pirospaprika,
20 dkg juhtúró,
1 dl száraz fehér bor (saját termés:-)),
őrölt bors,
őrölt kömény,
só,
kevés olaj,
20 dkg bacon szalonna.


Elkészítés: a hússzeleteket kiklopfoltam és sóval, frissen őrölt borssal beszórtam. Az olajon megpirítottam  sonkát, majd hozzátettem a hagymát és megdinszteltem.Erre dobtam rá a kicsit összevágott savanyú káposztát. A bort aláöntve félpuhára pároltam és hagytam kicsit hűlni. Amikor már nem volt olyan meleg, hozzákevertem a juhtúrót és sóval, őrölt borssal, őrölt köménnyel beízesítettem. A töltelékből egy-egy kanállal a hússzeletekre halmoztam és félbehajtva egy jénai tálba sorakoztattam. Mindegyik szeletet betakartam bacon szalonnával és fóliával takartam le a tálat. Előmelegített sütőben 180 fokon kb. 45 percet sütöttem, majd levettem a fóliát és addig sütöttem, amíg a bacon szép piros nem lett. Nagyon finom, pikáns íze lett.

18 megjegyzés:

  1. Nagyon jól hangzik. Én kifejezetten értékelem benne a juhtúrót (minden jöhet amiben juhtúró van:) kíváncsivá tettél ezzel a savanyú káposzta juhtúró párosítással. Most lázasan töröm a fejem milyen alkalmat találhatnék a kipróbálására:)Lehet, hogy hülye lesz a kérdés,de tényleg nem tudom, milyen az a csomboros káposzta?

    VálaszTörlés
  2. Mézeskalács!
    A csombor tulajdonképpen a borsikafű. Én nem nagyon szeretem ezt a fűszert, de levesekbe néha szoktam tenni.
    Nekünk nagyon ízlett a savanyúkáposzta-juhtúró kombináció.

    VálaszTörlés
  3. Hopp, még egy juhtúró-imádó jelen! Szuperül néz ki az a husika!!!!

    VálaszTörlés
  4. Erinacea !

    Én csak nem rég óta szerettem meg a juhtúrót, de azóta sokszor használom:-)))

    VálaszTörlés
  5. Gesztenye,
    én is szeretem ezt az újságot és szintén megszállottan veszem halomra őket:)
    A tarja valami ínycsiklandó lett, szuper!
    Az új design nagyon hangulatos, határozottan tetszik, visszafogott és elegáns!

    VálaszTörlés
  6. elsőre nem olvastam el a bevezetődet, csak a receptet és csodálkoztam, hogy olyan ismerős))), én is abban az újságban láttam és megtetszett, hétvégére gondoltam, mármint, hogy elészítem)))

    VálaszTörlés
  7. Oké, borsikafűként már ismerem:) Nálunk a faluban még a kőfalból is az nő. Én nagyon szeretem az ízét, bár még káposztával párosítva soha nem kóstoltam.

    VálaszTörlés
  8. Hú Gesztenye,de ász kaja ez:-),jó laktató,és gyönyörű a tálalás mint mindig:-

    VálaszTörlés
  9. Trinity!
    Most elővettem a régi újságokat és azokból böngészek:-))
    Köszi, a blog még mindig szerkesztés alatt van, kevés az időm hozzá:-)

    VálaszTörlés
  10. Málnuka!

    Már sokszor mondtam, hogy egyrugóra járunk:-)))
    Remélem Neked is ízleni fog:-)

    VálaszTörlés
  11. Ditta!

    Igen nagyon finom volt:-))
    Köszi a dicséretet, de ezen a téren is van, mit fejlődnöm:-))

    VálaszTörlés
  12. Nem értem hogy milyen hus az a TARJA...én már 8 éves korom óta itt élek a U.S-ben, és már kisnagymama vagyok, sok mindent már nem értek magyar szóban.
    Nagyon, de nagyon finomnak néz ki, pláne, káposztával töltve.
    Köszi a segitséget, előre!

    VálaszTörlés
  13. Elisabeth!

    Találtam egy rajzot hozzá, ha itt megnézed meglátod melyik része a sertésnek.
    http://www.nlcafe.hu/nlkonyha/20100214/sertes_a_javabol_mit_hol_talalunk/
    Szaftos hús, főleg drillezni szoktam, de ennek a káposztás húsnak is nagyon finom.
    Remélem tudtam segíteni.

    VálaszTörlés
  14. Megcsináltam, csak a sonka maradt ki belőle (nem volt). Nagyon finom lett, pedig Mr. Mézeskalács enyhe kétkedéssel reagált a hozzávalók hallatán. (Szerintem csak az győzte, meg hogy külön külön mindegyiket nagyon szereti). Egyszóval sikert aratott, bár nem mondanám "lájtos" kajának:) Az az egy biztos, hogy nyáron is meg fogom csinálni, mert engem nagyon foglalkoztat, hogy kipróbáljam borsikafűvel.

    VálaszTörlés
  15. Mézeskalács!
    Örülök, hogy ízlett:-))
    Nálunk is nagy kedvenc:-)
    Borsikafüvet kapsz szárítottat is, ha nem akarsz várni nyárig:-)

    VálaszTörlés
  16. Mézeskalács!
    Kicsi cserépben már tavasszal lehet kapni a bevásárlókban:-)

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...