2011. március 21., hétfő

Aranygaluska


Mikor még nem voltunk jó barátságban, mármint a kelttészta és én, sokszor áhítoztam az aranygaluska után. A menzán is volt néha, na de az azért nem ilyen volt. Aztán már magam is el tudtam készíteni, de mit sem vesztett varázsából. Szeretjük, sok dióval és kristálycukorral, ami kicsit rocog a fogunk alatt. Na de akkor is az úgy finom:-)) Saját készítésű vaníliakrémmel.

Aranygaluska


Hozzávalók:
a tésztához:
50 dkg liszt,
2 dkg élesztő,
2 db tojás,
5 dkg vaj,
csipet só,
2 evőkanál cukor
kb. 3 dl tej.

a töltelékhez: 
20 dkg dió,
10 dkg cukor.

a tészta megkenéséhez:
1 tojássárgája, kevés tejszínnel elkeverve,

a vanília sodóhoz:
 3 evőkanál cukor,
2 evőkanál liszt,
2 tojás sárgája,
1 vaníliás cukor,
fél liter tej,
fél citrom reszelt héja.

Elkészítés: 2 dl langyos tejbe beletesszük az élesztőt és egy kanál cukrot, majd felfuttatjuk. Hozzákeverjük a lisztet meg a többi hozzávalót is és jól kidolgozzuk. (Én kenyérsütő géppel, a dagasztó programra kapcsolva állítom össze a tésztát és ott is hagyom kelni). A program végén kivesszük a gépből,  kinyújtjuk, pogácsa szaggatóval kiszaggatjuk. Olajjal kikenünk egy formát, és belerakjuk a vajba forgatott tészta darabokat. A rétegek közé cukros diót rakunk. A tetején  csak tészta legyen. Ekkor hagyjuk még legalább 45 percet kelni a tésztát, tetejét kevés tejszínnel elkevert tojássárgájával kell lekenni.és csak utána tegyük be a sütőbe sütni, kb. 170 fokon, 35-40 percig.
A vanília sodó: a tojás sárgáját jól kikeverem a cukorral és a vaníliás cukorral, majd hozzákeverem a lisztet és a tejjel felöntöm, gőz fölött sűrűre főzöm.

12 megjegyzés:

  1. Jajj...az aranygaluska. Sokáig úgy voltam vele, hogy Nagytatám kedvence, de olyan ördöngösség lehet elkészíteni, hisz olyan ritkán csinálták szegénynek. Mígnem egyszer elkészítettem. Hát nem tudom addig mi tartott attól vissza, a császármorzsa inkább a súkyosabb kategóroa képviselője.

    Érdekes, mindenhol sodó, kence-fice dukák hozzá.
    Nagytatám nem úgy ette...vagy csak nem készítettek neki? Ezért én is úgy szoktam meg. Bár valószínű csak egyszer kéne úgy is kipróbálnom.

    VálaszTörlés
  2. De régen készítettem már!Pedig nagyon szeretjük!:-)

    VálaszTörlés
  3. Az egyik nagy kedvenc.Ráadásul még érettségiztem is belőle. :)))

    VálaszTörlés
  4. Imádom, de soha nem sütöttem még. Milyen formában sütöd? (Teljesen analfabéta vagyok a témában:))

    VálaszTörlés
  5. Gondolatolvasó vagy.....a hétvégére én is ezt tervezek:)
    Ha megengedsz egy praktikát hozzá: megspórolható a deszka és pogácsaszaggató elővétele-tisztítása: a megkelt tésztát két db, olvasztott vajba mártott kanállal kiszaggatod,és teszed a sütő edényedbe egyből , pont olyan formája lesz mint ha pogácsaszaggatóval kínlódtál volna:)

    VálaszTörlés
  6. Imádom! És már milyen régen sütöttem! Hmmmm!

    VálaszTörlés
  7. Valami gyönyörüség az arany galuskád. Nem emlékszem rá mikor ettem ilyen finomságot!

    VálaszTörlés
  8. Jajj, hát ez merénylet, de óriási. Nagyon nagyon szép lett az aranygaluskád. Óriási dícséret éréte.
    El kell gondolkodnom, hogy hozzá is fogjak egyik nap, mert már nagyon rég sütöttem.

    VálaszTörlés
  9. Finom, nagyon szeretem én is!

    VálaszTörlés
  10. Már sokadszorra sütöm meg a recepted szerint!:)

    VálaszTörlés
  11. Nagyon tetszik a blogod, annyit fuznek a recepthez hogy finomabb ha a vaj utan dioba is megforgatod mielott beteszed a tepsibe retegezni.;)

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...