2011. június 16., csütörtök

Eperlekvár


Tudom már vége az eperszezonnak, de csak most van időm feltenni a receptet. Én nem szoktam lekvárt főzni semmilyen gyümölcsből, mert édesanyám olyan csodás lekvárokat tud főzni, hogy azt úgysem tudnám reprodukálni. Most azonban kedvet kaptam Fevitől, a Verdenbelle blog tulajdonosától, aki olyan csodás lekvárt főzött eperből. Az eredeti recept itt található. Pár üveget megbolondítottam egy kis vaníliával is.
A lekvárt már leteszteltük és mondhatom kedvet kaptam, ahhoz, hogy  más gyümölcsből is készítsek ilyen finomságot. Én is a 3:1 ben dzsemfixet használtam. Viszonylag nagy szemű volt az eper, amit befőztem, ezért botmixerrel egy kicsit összezúztam, de nagy része egyben maradt.

Eperlekvár

Hozzávalók:
3 kg eper,
90 dkg cukor,
2 csomag dzsemfix 3:1-ben,
1 citrom leve,

1 rúd vanília kikapart belseje,
2 kis marék citromfű.

Elkészítés: az epret megmossuk és a csumákat leszedjük, majd lecukrozzuk és kb. 1 órát állni hagyjuk. Ekkor egy lábasban elkezdjük melegíteni, többször átkeverve. Kb. 1 órát főzzük kis lángon. Ha nagy az eper akkor botmixerrel kicsi pürésíthetjük. A végén belekeverjük a dzsemfixet, de azzal már csak pár percig főzzük. Egy citrom levét is belekeverünk.
Én kétfelé vettem, az egyik felébe tettem az összevágott citromfüvet, a másik felébe pedig belekevertem a vaníliakikapart belsejét.
Üvegekbe töltjük és amikor lezárjuk a tetejét, 5 percre fejre állítjuk. Száraz dunsztba tesszük egy napra.

11 megjegyzés:

  1. Hű, ez a citromfüves verzió nagyon tetszik! Kár, hogy idén igencsak sajnáltam 800 forinto kiadni egy kiló eperért, de talán jövőre sikerül szerezni valahonnan és akkor biztosan kipróbálom!

    VálaszTörlés
  2. Mi is vettük szorgalmasan az epret lekvárnak is.
    Még sose főzte, és nem sajnálom a pénzt érte. A legfinomabb!
    Valamiért az, amibe rebarbara is került hígabb maradt, de rizsfelfújthoz pl. így is tökéletes lesz.

    VálaszTörlés
  3. Még azért nem csengett le a szezon, most kezd 400 Ft körüli ára lenni, legalább is az újpesti piacon. Szóval, ha valaki még kedvet kap, hajrá!
    Amúgy, ha már úgyis dzsemfixezünk, tényleg elég neki a 3 perc forralás, amit a tasakon írnak, én külön nem is szoktam főzni. Egyszer próbáld ki így is. Nagyon guszta így citromfűvel is.

    VálaszTörlés
  4. Juu, vaníliás-citromfüves... Megkóstolnám szívesen. :-)

    VálaszTörlés
  5. Az eperlekvárt nem szeretem, de annál inkább bejön és tetszenek a róla készült képeid :) Csodás

    VálaszTörlés
  6. Mézeskalács!
    Én 550 Ft-ért vettem, csodaszép volt és nagyon finom. Azt hiszem jövőre többet fogok elrakni:-))

    Gondaanyu!
    Szerintem is a legfinomabb lekvár:-))

    Katuci!
    Szerintem is érdemes még elrakni:-))Legközelebb kipróbálom:-)

    Eszter!
    Már két pici üveg hiányzik, valóban nagyon finom lett:-))

    Bianka!
    Köszi kedves vagy:-) Pedig az eperlekvár isteni finom:-))

    VálaszTörlés
  7. ez nagyon jól néz ki, és mint azt már írtam, imádom az epret, a kedvenc gyümölcsöm. Csak vigyázz, mer aztán olyan lesz mint a rádió reklámban, :D Na de Gesztenye, az a macskaaaaaaa azt neeeeeeeee :DD (dzsemfix reklám)
    Maradok 10-telettel NEDUDDGI

    VálaszTörlés
  8. én almával szoktam dúsítani almás epres nálunk a N1 :) 320Ft vettem nagyszerű szabadföldi eper

    VálaszTörlés
  9. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...