2011. június 29., szerda

Pita kenyér


Szombaton volt egy kis vendégség nálunk.Hogy feldobjam a tárcsában sült hús, saláta, újkrumpli hármast, ezért a hús felét gyrosnak készítettem el, de az is tárcsában sült. A hús és a szósz nagyon finom lett, a pitát is magam készítettem hozzá. Kicsit izgultam, mert még nem sütöttem soha, de több kedves gasztroblogger segített a probléma megoldásában. A receptet Limarától kölcsönöztem és a jó ötleteket Ritától. Köszönöm itt is. Limara receptjei itt található, Rita ötletei pedig itt.
A pita nagyon jól sikerült, szépen felpuffadt, ahogy kell és nagyon finom puha maradt. A fiataloknak nagyon tetszett, mindenki maga készítette el a sajátját, ki mit szeret, azt tett bele. Kétféle szósz készült hozzá, egy görög joghurtos tzatzikis és egy majonézes. A maradék másnapi ebéd volt a fiataloknak, nagyon örültek neki, nem kellett főzniük:-)) A kész gyrost nem sikerült lefotózni, majd legközelebb:-)

Pita kenyér

Hozzávalók:
50 dkg liszt,
2 evőkanál olaj (nem volt itthon olivaolaj),
2 kiskanál só,
1 teáaskanál cukor,
2,5 dkg élesztő,
kb. 3 dl langyos víz.

Elkészítés: az élesztőt kevés vízzel, egy kanál liszttel és a cukorral felfuttattam, hagytam 15 percet állni. Ezután a lisztet átszitáltam, majd mindent a kenyérsütő gépben tettem és dagasztó programra kapcsolva hagytam a gépet dolgozni. Amikor lejárt  program, a tésztát kivettem a gépből és nyolc egyforma részre osztottam, hagytam 15 percig pihenni. Ezután egy sütőpapíron fél centi vastagra nyújtottam, letakartam és hagytam fél órát kelni. Előmelegített sütőbe tettem be a sütőpapírral együtt (3 fért el rajta) és 220 fokon sütöttem, 6-7 percig. Szép kis pufi piták lettek belőle.

9 megjegyzés:

  1. Még nem csináltam , nem próbáltam pitát sütni, de biztos hogy így kell kinéznie nagyon guszta! Jó az alsó kép olyan mint egy cápa szája!

    VálaszTörlés
  2. Egyszer próbáltam már pitát készíteni, de valahogy nem jött össze. Talán ezzel a recepttel majd sikerül, valamikor kipróbálom. :)

    VálaszTörlés
  3. Nagyon szuper recept! Ez jobb, mint ami nekem van. Elviszem és köszönöm!! Nagyon jól néz ki!!!

    VálaszTörlés
  4. Gesztenye, pont, ahogy a nagykönyvben meg van írva:-)) Nagyon szép lett!!

    VálaszTörlés
  5. Még sosem sütöttem ki kell próbáljam..gondolom sokkal finomabb a házi. Na meg is éheztem :)

    VálaszTörlés
  6. Ezt a receptet nagyon köszönöm, (persze a többivel együtt) de ezt most különösen, mert tészta mániás lettem, és pitát még nem csináltam, uhhogy itt a remek alkalom. Persze a sütitészták, továbbra se vonzanak, de az egyebek igen.
    Maradok 10-telettel NEDUDDGI

    VálaszTörlés
  7. De örülök ennek a receptnek!!! èpp keresni akartam a neten :) Köszi geszti!

    VálaszTörlés
  8. A hozzá való szószok receptjét hol találom? Szeretnék csinálni, mert a gyerekeim nagyon szeretik a gyrost. Na meg én is :)

    Köszönöm a választ

    Angéla

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Angéla!
      A szószok nincsenek fenn.
      A tzatzikis:2 dl natúr joghurt,1 dl tejföl 2 nagy gerezd fokhagyma rezselt kígyóuborka, só, pici cukor, kapor.
      A majonézes: 1 dl tejföl, 1 dl joghurt, 1 dl majonéz, kevés cukor, mustár, őrölt bors, só, pici fokhagyma.
      Remélem ízlik majd!

      Törlés

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...