2011. augusztus 28., vasárnap

Vörösboros szilvalekvár sütőben sütve


Igazából nem lekvárnak indult, hanem a vörösborban sült meggyhez hasonló finomságot szerettem volna készíteni, ami majd a bonbonokba kerül. Viszont a készítés során rá kellett jönnöm, hogy a szilva nem úgy viselkedik, mint a meggy. Szóval a végeredmény nem olyan aszalt szilva jelleg lett, hanem egy rendkívül finom vörösboros szilvalekvár. Az első főzésből nem sajnáltam a vörösbort. Gondoltam ez volt a gond, ezért a második főzésnél már kevesebb vörösbort tettem bele, de így is lekvár lett belőle. Nem bántam, mert az is nagyon finom lett. Biztos nem én találtam fel a szilvalekvár eltevését sütőben, de számomra új dolog volt és azt hiszem ezentúl is így fogom készíteni. Azt hittem anyukám szilvalekvárjánál nincs finomabb, de ma amikor megkóstolta azt mondta, ez jobb, mint az övé. Kell ennél nagyobb dicséret? :-)))
A kiindulás itt található: /http://dallacucina.hu/2008/04/30/vorosborban_sult_balzsamecetes_meggy/
Az én változatom itt: http://gesztenyeblog.blogspot.hu/2011/07/vorosborban-sult-meggy.html

Vörösboros szilvalekvár sütőben sütve

Hozzávalók:
3 kg szilva (nem tudom a fajtáját, de finom érett volt),
20 dkg cukor,
1 evőkanál őrölt fahéj,
10-12 szem szegfűszeg,
2 dl vörösbor,
1 vanília rúd,
1 csg dzsemfix 2:1.

Elkészítés: a szilvákat kimagozzuk, majd 4 darabba vágjuk. Egy nagy lapos jénai edénybe tesszük, megszórjuk a cukorral, a fűszerekkel. A vanília rudat félbevágjuk és a szilva közé tesszük. Meglocsoljuk a vörösborral és jól összekeverjük. Előmelegített sütőben , 170 fokon sütjük légkeveréssel. Kb. 2 óra alatt jó sűrű lesz a szilva, ekkor hozzákeverjük a dzsemfixet és pár percre visszatesszük a sütőbe. Amikor kész kisebb üvegekbe töltjük és a tető felrakása után pár percre fejre állítjuk. Száraz dunsztba téve hagyjuk kihűlni.


14 megjegyzés:

  1. Idén nem terveztem szilvadzsemet,de ez a fajta most nagyon megtetszett.Ha lesz időm,biztosan elkészítem!

    VálaszTörlés
  2. Hú, de jól néz ki Gesztikém! Csodás, csorog a nyálam érte!

    VálaszTörlés
  3. Edó!
    Remélem ízleni fog, ha kipróbálod:-)

    Fevikém!
    Majd teszek el neked 1 üveggel, jól eldugom magunk elől:-))

    VálaszTörlés
  4. Legtöbbször ami véletlenül történik abbol lesz a legfinomabb eredmény...én ugyanigy jártam a rizs puddingommal, amiböl rizs pudding sütemény lett, és az is finom, és különleges lett.
    Ez a dzsem fantasztikus lehet a bor, és a szilvával!!!

    VálaszTörlés
  5. Uh! Ez annyira istenien néz ki, és elolvasva egyenesen összefutott a nyál a számban. Ki kell próbálnom!

    VálaszTörlés
  6. Jól hangzik. Szeretem az ilyen konyhai tévedéseket. Isteni lehet a végeredmény. A görbe kanalad nagyon tetszik. :)))

    VálaszTörlés
  7. Nemrég hallottam én is a sütőben készített lekvárokról és feltétlenül ki akarom én is próbálni :))

    VálaszTörlés
  8. Nagyon izgalmas. Tavaly én sangriával tettem el, na az is nagyon fincsi volt.

    VálaszTörlés
  9. Sziasztok!
    Köszönöm szépen mindenkinek a kedves szavakat.
    Még sütöttem 3 adagot, de ez volt az utolsó, már nem akarok többet eltenni.:-)))

    VálaszTörlés
  10. Ha nem akarjátok órákig mosni az edényt, mielőtt a szilvát beleteszitek, öblítsétek ki a tepsit/fazekat ecettel. Az íze nem érezhető a kész lekváron, de a mosogatást nagyon leegyszerűsíti.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Névtelen, én sosem öblítem ki, mert ez nem ég oda.

      Törlés
  11. jénai helyett miben érdemes sütni?

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...