2011. szeptember 15., csütörtök

Szőlős rétes


Egyik szüret jön a másik után, ami ugye nekem nem szórakozás, hanem munka javából. Na mindegy majd csak végére érünk. Még ha szeretném is a bort, de nem, nem szeretem, sőt odáig megyek, hogy a sajátunkat még soha nem is kóstoltam. :-)
A szőlőt viszont szeretem, kedvencem a Csaba gyöngye. A kertünkben is van pár tőke csemege szőlő, mert ugye szőlő nélkül nem élet az élet :-))

Szőlős rétes

Hozzávalók: 
1 csg réteslap (aki viszont nyújtani szeretné ne tartsa vissza magát ), 
a töltelékhez: 
40 dkg túró, 
15 dkg mascarpone, 
15 dkg cukor, 
1 csg vaníliás cukor,
3 tojássárgája, 
1 citrom reszelt héja, és a fél citrom leve, 
40 dkg szőlő, kevés olaj, tejföl.

Elkészítés:
A kétféle cukrot kikeverem a tojássárgájával, majd mehet bele a túró és a mascarpone, majd a citrom leve és a reszelt héja. 3 lapot szoktam egy rúd réteshez használni. Ezeket egy kicsit nedves konyharuhára teszem és minden lapot megkenek egy kis tejföl és kevés olaj keverékével. Ezután a töltelék felét szépen elkenem, rászórom a szőlő felét és feltekerem. Sütőpapírral bélelt tepsibe teszem és a tetejét szintén megkenem a tejfölös olajjal. Előmelegített sütőben, 170 fokon szép pirosra sütöm.

13 megjegyzés:

  1. Eszméletlen jól néz ki!!!! Gesztikém, mit nem adnék most egy harapásért?! Sütit mostanában csak akkor látok, ha valaki megszán vele és hoz nekünk!

    VálaszTörlés
  2. Imádom a szőlőt, így ezt a rétes itt nagyon díjaznám!!
    Ezer éve nem voltam szüretelni, na a munka része nem is hiányzik, viszont azok a finom ebédek igen. Imádtam a sült kacsát, nálunk mindig az volt, na meg jó kis gulyás.:)

    VálaszTörlés
  3. Olyan jókat találsz ki!:-)Tetszik!

    VálaszTörlés
  4. Nagyon jó lehet mascarponéval, ki is próbálom!

    VálaszTörlés
  5. Nagyon ötletes ez a töltelék. tetszik. :)))

    VálaszTörlés
  6. Nagyon finom lehet ezzel a töltelékkel! Guszta !

    VálaszTörlés
  7. megváltoztattam a nevemet én is, az új nevem Szüret Elek. DE félre a répával, elvégre sütiről van szó, szóval ilyent még nem csináltam, én túrosban szoktam utazni, meg meggyesben, de ezt a remekművet mindenképpen meg kell lóbálnom, uhhogy amint lesz időm, má ugrok is nekije. Köszönöm a remeklést elmentettem.
    Maradok 10-telettel NEDUDDGI

    VálaszTörlés
  8. Sziasztok!
    Nagyon örülök, hogy Nektek is annyira tetszett, mint nekünk.
    Köszönöm mindenkinek a kedves szavakat:-))

    VálaszTörlés
  9. Szia Gesztenye,

    régi olvasód vagyok és sok recepted kipróbáltam a család nagy örömére. Most is ezt szerettem volna tenni, a Kifőztük aug-i számát szerettem volna újra megnyitni, mivel a múlt héten még sikerült, de most nem. Meg tudod mondani mikor lesz újra elérhető vagy miért nem működik tulajdonképpen ?
    köszi a választ előre is: Egy régi olvasód

    VálaszTörlés
  10. Szia!
    Sajnos nem tudom miért nem működik az oldal, de remélem hamarosan rendben le lehet tölteni az összes számot!

    VálaszTörlés
  11. Köszönöm a válaszod, remélem mert a lányom már "üldöz" az újabb finomságért, amit az aug-i számból nézett ki:))

    VálaszTörlés
  12. Hmmmm... :) Egy szeletke milyen jól esne most...

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...