2012. június 17., vasárnap

Kávés torta - SAD 6. forduló


Valószínű már elkéstem a SAD (Süss! Alkoss! Díszíts!) mostani fordulójával, amit Mandulasarok írt ki, de azért felteszem ide ezt a tortát. Lehet a kiírásnak sem felel meg, de nagyon finom:))
Ritkán használok kávét a süteményekbe, bonbonokba pedig szeretem az ízét, igaz kávét nagyon ritkán iszom:-)
A kiírás szerint kávét vagy teát kellett használni, én a kávét választottam.

Kávés torta

Hozzávalók: 
1 csg babapiskóta,
15 dkg vaj,
1 nagy doboz mascarpone,
0,5 l tejszín,
4 kávéskanál nescafe,
 2 csg zselatin,
20 dkg cukor,
25 dkg túró,
2 csg vaníliás cukor,
ostyalapok és csokiforgács diszíteni.

Elkészítés: a babapiskótát sodrófával egy zacskóban összetöröm, majd összekeverem a vajjal és egy tortaforma aljába teszem, mehet a hűtőbe egy rövid időre. Közben a tejszín felét felverem keményre, belekeverem a kevés forró vízben feloldott nescafét, majd a mascarpone felét és kb 10 dkg cukrot, végül a zselatint. Jól elkeverem és a tortaformában lévő tészta tetejére simítom. Újra beteszem a hűtőbe. Közben a maradék tejszínt ismét keményre verem, a maradék mascarponét és a túrót, meg a maradék cukrot hozzákeverem és a zselatint. Ezt a kávékrém tetejére simítom, majd egy éjszakára hűtőbe teszem. Másnap kiveszem, leveszem róla karimát és az ostyalapokkal és a csokiforgáccsal díszítem.

4 megjegyzés:

  1. Helyes a tortád, biztos finom is!
    Még nem késtél el, keddig meghosszabítva a jelentkezés.

    VálaszTörlés
  2. Szuperjó lett! És még tényleg nem késtél el + abszolút megfelel a kiírásnak, mert van benne kávé és ropog a teteje és persze gyönyörű!! :-)

    VálaszTörlés
  3. Nagyon jó lett, szívesen elcsennék belőle egy szeletet :)

    VálaszTörlés
  4. Pont én is arra gondoltam, hogy milyen jó lenne most ebből a tortából egy szeletke:-)szuperül néz ki!

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...