2012. július 23., hétfő

Feketeerdő torta kicsit másképp - SAD 7. forduló


Nagyon magára hagytam szegény blogomat, de valahogy most sem időm, sem kedvem nem volt a bloghoz. Alkotói válság? Lehet, de remélem majd csak visszajön a kedvem.
Mivel én is voltam háziasszonya a SAD (Süss! Alkoss! Díszíts!) játékának, ezért úgy éreztem, hogy ebből nem szabad kimaradnom. Ötletem viszont nagyon nem volt, pedig fejben agyaltam. Van ilyen.
Aztán jött az értekezletre  ameghívó a munkahelyemen és kipattant az isteni szikra, hogy mivel lepjem meg a kollégákat, de ne szaladjunk ennyire előre:-)
A SAD 7. fordulójának háziasszonya Katucikonyha blog szerzője Kata. A feladat pedig az volt, hogy klasszikusok új köntösben, vagyis valami klasszikus receptet kellett átalakítani.
A választásom a Feketeerdő tortára esett.
Remélem mindenben megfelelek a kiírásnak:-)

Feketeerdő torta kicsit másképp:

Hozzávalók:
a csokoládé mousséhoz:
15 dkg jó minőségű étcsokoládé (70 %-os),
3 dkg  vaj,
4 dkg  kristálycukor,
2 nagy tojássárgája ,
1 evőkanál rum,
2+2 dl tejszín.

a tejszínes  krémhez:
3 dl tejszín,
15 dkg mascarpone

20 dkg vörösborban sült meggy
5 dkg durvára vágott mandula.

Elkészítés: először a csokoládé mousset készítem el. A csokiolvasztó gépemben megolvasztottam a csokit, hozzátettem a vajat és hagytam teljesen felolvadni. Egy másik edényben összekevertem a tojások sárgáját a cukorral, 2 dl tejszínt gyöngyözésig melegítettem, majd a kikevert tojáshoz öntöttem, ezután 2-3 percig forraltam folytonos keverés mellett, majd hozzáöntöttem  a csokis vajat és jól elkevertem, ekkor tettem bele a rumot  is. Hagytam kihűlni, időnként átkevertem. Közben keményre felvertem a tejszínt és a kihűlt krémmel óvatosan összekevertem.

A fehér krémhez felvertem keményre a tejszínt és összekevertem a mascarponével.
Összeállítás: alulra csokoládé mousse, arra a meggy 2/3-a, megszórtam a mandula felével, majd fehér krém, arra megint csokoládé mousse, tejszínes krém, tetejére mandula és a maradék meggyel megszórva díszítettem.
Tökéletesen imitáltam vele a Feketeerdő tortát:-))

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...