2013. november 23., szombat

Banános, mandulás, csokilencsés kuglóf


Ez a kuglóf még áprilisban készült, de valahogy nem került fel a blogra. Hiába az idővel állok a legjobban hadilábon.  Van ebben minden finomság, banán, csoki, mandula, tetején pisztácia. Reggelire egy pohár kávéhoz szinte el sem lehetne képzelni jobbat :-)
Az eredeti recept Kiss Szilvia: Fenséges kuglófok című könyvében található.

Banános, mandulás, csokilencsés kuglóf


Hozzávalók:

10 dkg vaj
4 db banán
1 dl tejszín
3 tojás
25 dkg cukor
1 csg vaníliás cukor
40 dkg liszt
 1 csg sütőpor
10 dkg darált mandula
10 dkg csokilencse
tetejére:
2 evőkanál  porcukor
2 kiskanál citromlé
durvára vágott pisztácia

Elkészítés: a tojásokat a cukorral és a vajjal habosra keverjük, a lisztet összekeverjük a sütőporral, a mandulával és a csokilencsével, a banánt összetörjük villával és kikeverjük a tejszínnel. A lisztes keveréket a tojásos masszába dolgozzuk, majd a tejszínes banánt is hozzátesszük.  Jól kikeverjük és kivajazott, lisztezett kuglófformába simítjuk. Előmelegített sütőben 160 fokon kb. 70 percig sütjük. a formában hagyjuk kihűlni, akkor könnyen kijön belőle a kuglóf. Tetejére  a porcukrot összekeverjük a citromlével és megkenjük vele a kuglófot. Mielőtt megszárad a máz, durvára vágott pisztáciával szórjuk meg.


2013. november 20., szerda

Kelbimbós gombás pite


Jöjjön akkor egy gyorsan elkészíthető és finom fogás akár ebédre, de akár vacsorára is.
Ez a recept is a Kifőztük 2013. novemberi számában jelent meg. Az újság továbbra is letölthető innen.

Kelbimbós, gombás pite


Hozzávalók: 4 személyre
a tésztához:
20 dkg liszt
10 dkg fokhagymás vaj

a töltelékhez:

60 dkg kelbimbó
30 dkg gomba
15 dkg füstölt szalonna
1 közepes fej vöröshagyma
1 evőkanál vaj
3 dl tejszín
4 db tojás
őrölt bors,


Elkészítés:
a tésztához a kockára vágott vajat elmorzsoljuk a liszttel, a sóval és jól összegyúrjuk. Fóliába csomagolva legalább fél órára hűtőbe tesszük.
A kelbimbót sós vízben majdnem puhára főzzük, leszűrjük és hagyjuk kihűlni. A vajon megdinszteljük a kockára vágott vöröshagymát, hozzátesszük a felkockázott füstölt szalonnát és kissé megpirítjuk. A gombát felszeleteljük, majd azt hozzátesszük. Sóval, őrölt borssal ízesítjük. Addig pirítjuk, amíg a gomba el nem fövi a levét. A tésztát kivesszük a hűtőből és fél centi vékonyra nyújtjuk. Egy piteformát kibélelünk vele úgy, hogy a szélére is jusson a tésztából. Erre öntjük a gombás szalonnát, majd a kelbimbóval befedjük. A tojásokat kikeverjük a tejszínnel, sózzuk, borsozzuk és a kelbimbó tetejére öntjük. A maradék tésztából formákat szúrhatunk ki és azzal díszítjük a tetejét. Előmelegített sütőbe, kb. 180 fokra tesszük be sülni, 25-30 percre.



2013. november 9., szombat

Gesztenyés keksz vörösborban sült meggyel


A nevemből adódóan imádom a gesztenyét minden formájában. Az is igaz, hogy nem túl sok gesztenyés recept van a blogon :-) Ki érti ezt :-D Akkor most próbálom pótolni a hiányosságokat. Egy finom puha keksz gesztenyével a tetején, csokicsíkokkal.
Az ötletet Piszke: Zserbó apróban süteménye adta, melyet én is elkészítettem és mondhatom az egyik legfinomabb sütemények egyike, mely nem hiányozhat karácsonykor sütemények sorából :-)

Gesztenyés keksz vörösborban sült meggyel

Hozzávalók:
30 dkg liszt
20 dkg vaj
10 dkg porcukor
1 vanília

 töltelékhez
15-20 dkg gesztenyemassza
2 evőkanál rum
10 dkg vörösborban sült meggy (vagy rumos meggy befőtt)

tetejére:
4 dkg csokoládé

Elkészítés: a vajat a liszttel elmorzsoltam, majd a porcukorral,és a vanília kikapart magjaival jól összegyúrtam. Gyorsan kell dolgozni, hogy a kéz melegétől ne olvadjon meg nagyon a vaj. A tésztát legalább 1 órára, de még jobb, ha 1 éjszakára hűtőbe tesszük. A töltelékhez a gesztenyemasszát összekevertem a rummal.
A hűtőből kivettem a tésztát és kb. egyforma diónyi golyókat formáztam belőle, majd sütőpapírral bélelt tepsibe sorakoztattam őket, nem túl közel egymáshoz. A  hüvelykujjammal mélyedéseket nyomtam a golyókba, két szem meggyet tettem a mélyedésekbe, majd befedtem a gesztenyemasszával. Előmelegített sütőben 170 fokon kb. 15 percig sütöttem. Épp, hogy egy kis  színt kapjon. Ekkor még nagyon puha a keksz, ezért én sütőpapírral együtt szoktam kiemelni, utána mehet bele a következő adag. Amikor kihűltek a kekszek, akkor a felolvasztott csokoládét kicsi műanyag zacskóba tettem és a sarkát picit levágva a kekszekre csokicsíkokat húztam. Nagyon finom, puha, omlós keksz lesz belőle.


2013. november 8., péntek

Sütőtökös keksz


Majdnem minden hétvégén sütök kekszet a páromnak a reggeli tejeskávé mellé. A sütőtöknek most van szezonja, ezért is gondoltam, hogy kipróbálom kekszben is. Nagyon finom szaftos lett a keksz tőle, érdemes kipróbálni.
A recept megjelent a Kifőztük novemberi számában, amely letölthető innen továbbra is ingyen.


Sütőtökös keksz

Hozzávalók:
35 dkg liszt
15 dkg vaj
10 dkg porcukor
15 dkg sütőtök püré (kb. 50 dkg sütőtökből)

Elkészítés: a sütőtököt  kettévágjuk, a magokat kivesszük és kisebb darabokra vágjuk. Előmelegített sütőben, 180 fokon puhára sütjük, hagyjuk kihűlni, majd bot mixerrel áttörjük.  A lisztet összemorzsoljuk a felkockázott vajjal, hozzátesszük a cukrot, a sütőtök pürét és jól összegyúrjuk. Ha nagyon lágy a tészta, akkor egy kis lisztet még tehetünk bele. Fóliába csomagolva legalább 1 órára hűtőbe tesszük. Kivéve diónyi gömböket formázunk belőle, majd tenyerünkkel kissé ellapítjuk. Ha van kekszpecsétünk, akkor mintát is nyomhatunk bele. Sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük, majd előmelegített sütőben kb. 170 fokon 10-12 percig sütjük. Rácsra téve hagyjuk kihűlni.
Tipp: süthető csokicseppet is keverhetünk a tésztába, valamint ízesíthetjük pár csepp narancsolajjal is. 





2013. november 1., péntek

Citromkrémes birsalma


Amikor vágyom egy kis édességre és nincs kedvem sütni akkor jönnek a pohárkrémek. (Furcsa szó, de jobbat nem tudok rá :-)) Viszonylag gyorsan elkészíthető és nagyon finom ízeket lehet összehozni egy-egy ilyen kis pohárban. Ebből nem is eszünk annyit, mint ha egy tepsi süteményt sütnék, mert ebből két pohár készül csak. Szóval minden szempontból előnyös :-) Házi citromos pudingot készítettem hozzá. Régebben (fiatal koromban:-)) én is leemeltem a boltok polcairól a pudingos tasakot. Ma már magam készítem, pár perccel tart csak tovább, mint a zacskós, de az általam készítettben legalább tudom mi van. Próbáljátok meg Ti is a házi pudingot nem fogjátok megbánni.
A recept megjelent a Kifőztük novemberi számában, amely továbbra is ingyen letölthető innen.

Citromkrémes birsalma

Hozzávalók: (2 személyre)
a birsalma püréhez:
50 dkg birsalma
5 dkg cukor
őrölt fahéj
őrölt szegfűszeg

a citromkrémhez:
4 tojás sárgája
10 dkg cukor
2 evőkanál liszt
5 dl tej
1 közepes méretű bio citrom héja és leve

 tetejére:
1 dl habtejszín (30%)

a poharak  aljába:
2 db vaníliás keksz

Elkészítés:
a birsalma közepét kiszedjük, kisebb darabokra vágjuk és annyi vízben tesszük fel főni, ami ellepi. Beleszórjuk a cukrot, a fűszereket és puhára főzzük. A levét lecsöpögtetjük, arra nem lesz szükség, a birsalmát botmixerrel pürésítjük. Hagyjuk kihűlni.
A citromkrémhez a tojások sárgáját a cukorral habosra keverjük, a citrom levét belenyomjuk, héját belereszeljük, majd a lisztet is hozzátesszük és csomómentesre keverjük. A tejet feltesszük melegedni, amikor gyöngyözik, a habos tojáshoz öntjük és habverővel jól elkeverjük. Visszatesszük a tűzhelyre és lassú tűznél, állandó keverés mellet besűrítjük. Vigyázzunk, hogy kb. 80 fok fölé ne menjen a hőfoka, mert akkor kicsapódik a tojás. Amikor jó sűrű, akkor többször átkeverve kihűtjük.
A tejszínt jó keményre felverjük, csillagcsővel ellátott nyomózsákba tesszük.

Összeállítás: a poharak aljába belemorzsoljuk a kekszet, arra egy réteg birspürét teszünk, arra egy réteg citromos krémet, ezt még egyszer megismételjük. A tetejét tejszínhabbal díszítjük, annak a tetejét megszórhatjuk durvára vágott grillázzsal, vagy pisztáciával, dióval.


LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...