2014. december 5., péntek

Vaníliás keksz



Egy sima vaníliás keksz, de nagyon sok mindennel lehet variálni. Tehetünk bele kakaót, kókuszreszeléket, mandulát, pisztáciát vagy mogyorót is. Kinek mi ízlik.
Ma este kell kitenni az ablakba a kitisztított csizmácskákat, cserébe a Mikulást ilyen kis keksszel is megkínálhatjuk :-)
A recept a Kifőztük decemberi számában jelent meg, amely továbbra is ingyen letölthető innen.

Vaníliás keksz

Hozzávalók
: (a darabszám függ a kiszúró nagyságától)
30 dkg liszt
20 dkg vaj
10 dkg porcukor
1 tojássárgája
1 vanília kikapart magjai

Elkészítés: a vajat felkockázzuk, a hozzávalókból gyors mozdulatokkal egynemű tésztát gyúrunk. Folpackba csomagoljuk és legalább fél órára hűtőbe tesszük, majd kinyújtjuk fél centi vastagra és tetszőleges kiszúróval formákat szúrunk ki vele. Előmelegített sütőbe tesszük be sülni kb. 160 fokon 8-10 percre. Rácsra téve hagyjuk kihűlni. Melegen még puha, de ha kihűl, akkor kissé roppanós lesz és zárható fém dobozban sokáig eláll.

Tipp: a tésztába keverhetünk kakaót, kókuszreszeléket, mandulát, pisztáciát vagy mogyorót is..

2014. december 2., kedd

Aszalt szilvás, baileyses kuglóf


Régen készítettem kuglófot, épp itt volt az ideje. A kedvenceim kerültek bele, aszalt szilva, Baileys, mandula, kókuszliszt na és egy kevés csokoládé. A kész kuglóf pedig úgy néz ki, mint egy havas tetejű házikó :-) Azt hiszem az ünnepi asztal része is lehet.
A recept megjelent a Kifőztük decemberi számában, amely továbbra is letölthető innen.

Aszalt szilvás, baileyses kuglóf

Hozzávalók: 
25*13*10 cm-es szilikon formához
5 db tojás
15 dkg cukor
15 dkg vaj
10 dkg kókuszt liszt
10 dkg liszt
5 dkg darált mandula
1 vanília kikapart magjai
10 dkg aszalt szilva 1,5 dl Baileys likőr
3 dkg süthető csoki csepp
6 gr sütőpor

tetejére porcukor (el is hagyható)

Elkészítés
: a tojásokat habosra keverjük előbb a cukorral, majd a megolvasztott, lehűtött vajjal. A lisztet összevegyítjük a kókusz liszttel, a darált mandulával, a sütőporral, a vanília kikapart magjaival és a tojásos masszába öntjük. Az aszalt szilvát kisebb darabokra vágjuk, a csoki cseppekkel és a Baileysel együtt szintén belekeverjük a tésztába. A szilikon formába töltjük, előmelegített sütőben, 170 fokon sütjük kb. 50 percig (tűpróba). A formában hagyjuk kihűlni, akkor könnyebben kijön belőle. Tetejét porcukorral szórhatjuk meg.


2014. november 23., vasárnap

Mézeskalács- fűszeres keksz


Nagyon várom a karácsonyt, de gondolom ezzel sokan vagyunk így. Nekem a várakozás a legjobb dolog, amikor lehet tervezgetni, kinek mit ajándékozunk, kinek mit készítünk, hogy tud összejönni a család. Az utóbbi években sokkal kevesebb sütemény és étel készül, mégis mindig marad belőle. Igazán nem viszem túlzásba, mert nem az a fontos, hogy degeszre együk magunkat, hanem, hogy együtt legyünk. Remélem idén is összejön a család nálunk.
Az adventi készülődéskor kekszeket szoktam sütni, na jó ez így nem igaz, mert év közben is sokszor sütök kekszet a páromnak a reggeli tejeskávé mellé. Most viszont a kekszekben is a karácsony köszön vissza.
Már tavaly is nagyon tetszett ez a kekszmintázó, de akkor még nem tudtam hol lehet megvásárolni, az idén amikor megláttam egy webshopban, azonnal megrendeltem. Karácsony közeledtével mi is lehetett volna jobb választás, mint a mézeskalács fűszer keverék.
Mivel ez csak egy keksz mintázó és nem kiszúró, ezért egy sima pogácsa szaggató mindenképp kell hozzá. A pogácsa szaggató átmérője 9 cm.

Mézeskalács-fűszeres keksz

Hozzávalók: (kb 20 db-hoz)
30dkg liszt
20 dkg vaj
10 dkg porcukor
2 tojássárgája
1 evőkanál mézeskalács-fűszerkeverék

Elkészítés: a tésztához valókat gyors mozdulattal egynemű tésztává gyúrjuk és fóliába csomagolva legalább 1 óra hosszára hűtőbe tesszük. A tésztát 0,5 cm vastagra nyújtjuk, a pogácsa szaggatóval kiszaggatjuk és sütőpapírral bélelt tepsibe sorakoztatjuk. A tepsiben nyomjuk bele a mintát a kekszbe, előmelegített sütőben 170 fokon kb. 8-10 percig sütjük, rácson hagyjuk kihűlni.




2014. november 15., szombat

Vörösborban sült meggyel és gesztenyével töltött keksz

Egy angol fotós csoportban, na meg a pinteresten sokszor láttam egy mooncake-nek nevezett süteményt, csodás mintával a tetején. Aztán nemrégen valaki (most kerestem, de nem találtam ki :-( ) feltett egy mintás kekszet, majd rákérdeztem, hogy hol vette a mintázót, ugyanis imádom a keksznyomdákat. Meg is mondta, én meg megrendeltem. Akkor derült ki, hogy a forma nem is kekszmintázó, hanem töltött keksz formázó és mintázó. Nagyon megörültem a formának, de csak most jutottam odáig, hogy kipróbáljam.
Kerestem hozzá igazi autentikus mooncake receptet, de olyan hozzávalókat tartalmazott, amit itthon nem lehet kapni, vagy ha van is, nem könnyű beszerezni, így maradtam a jól megszokott keksz receptemnél.
Mi más is lehetett volna a töltelék, mint  a nagy kedvenc a vörösborban sült meggy és a gesztenye, nagyon jó kombináció.
Nagyon finom kívül kissé roppanós, belül finom szaftos töltelékkel.

Vörösborban sült meggyel és gesztenyével töltött keksz

Hozzávalók:
30 dkg liszt
20 dkg vaj
10 dkg porcukor
1 tojássárgája
csipet só

a töltelékhez:
30 dkg gesztenyemassza
5 dkg vörösborban sült meggy
1 dl rum

Elkészítés: a gesztenyemasszát összekeverjük a rummal, a vörösborban sült meggyel, . A tészta hozzávalóiból gyors mozdulatokkal egynemű tésztát gyúrunk, majd folpackba csomagolva legalább fél órára hűtőbe tesszük. A tésztából diónyi gombócokat formázunk, majd tenyérrel kilapogatjuk. Erre teszünk egy kiskanál tölteléket és a tésztával beborítjuk, kis labdacsokat formázunk. A formázóba tesszük és lefordítva az asztalra rányomjuk a tetejét jó erősen, hogy a hézagokba is menjen a tésztából. Sütőpapírral borított tepsibe sorakoztatjuk, és előmelegített sütőben kb.15-20 perc alatt, 170 fokon készre sütjük. Tetejét porcukorral is megszórhatjuk.





2014. november 14., péntek

Diós nutellás amerikai palacsinta


Mostanában többször készítettem ilyen amerikai palacsintát. Vettem egy szilikon formázót, amit a teflon serpenyőbe lehet tenni és ilyen kis formás palacsintákat lehet sütni vele. Ebben a szilikon formában lehet tükörtojást is sütni, ki is fogom próbálni.
Nem csak nutellával tölthetjük meg, használhatunk bármilyen krémet hozzá.
A recept megjelent a Kifőztük novemberi számában, amely továbbra is letölthető innen.

Diós nutellás amerikai palacsinta


Hozzávalók:  (nagyságtól függően kb.14 db)
20 dkg liszt
3 tojás
4 dkg vaj
5 dkg darált dió
3 dkg cukor
1 dl tej
1 dl tejszín
csipet só
1 narancs leve és lereszelt héja
1 teáskanál sütőpor

a töltelékhez:
nutella (házilag készült így)

Elkészítés: a tojásokat habosra keverjük előbb a cukorral, majd a megolvasztott, lehűtött vajjal, hozzákeverjük a narancs levét és lereszelt héját. A tejet összekeverjük a tejszínnel, a lisztet elvegyítjük a dióval, a sütőporral, majd a tojásos masszával és a tejes tejszínnel jól elkeverjük. A tésztát hagyjuk legalább fél órát pihenni. A szilikon forma átmérője 12 cm, ebben sül a tészta úgy, hogy egy kisebb palacsintasütőt kivajazunk, majd beletesszük a szilikon formát és abba adagoljuk a tésztát, mindkét felét megsütjük (forma nélkül is meg tudjuk sütni). Fél centinél ne legyen vastagabb a kisült palacsinta. A palacsintákat kettesével összeragasztjuk a nutella krémmel.



2014. november 10., hétfő

Zöld fűszeres sütőtökkrémleves sárgarépával




Sütőtök szezon van, jöhet nálunk minden, amiben sütőtök van. Én főleg sütve szeretem, de nagyon megkedveltem a belőle készített levest is. Most zöld fűszerekkel és sárgarépával készült.
A recept megjelent a Kifőztük novemberi számában, amely továbbra is letölthető innen.

Zöld fűszeres sütőtökkrémleves sárgarépával

Hozzávalók:4 személyre
1 kg sütőtök (nyersen mérve)
30 dkg sárgarépa
1 dkg cukor (aki édesebben szereti)
1 marék metélőhagyma
1 marék petrezselyem
fél marék kakukkfű

őrölt bors
2 dl tejszín
2 dkg vaj

tálaláshoz :
pirított zsemlekockák

Elkészítés: a sütőtököt félbevágjuk, a magját meg a puha belsejét kanállal kikaparjuk, a húsát kisebb darabokra vágjuk, és előmelegített sütőben, kb. 180 fokon roppanósra sütjük. A sütőből kivéve a héját levágjuk. A megtisztított, karikákra vágott sárgarépát a vajon megdinszteljük, hozzátesszük a sütőtököt, és pár percig együtt pirítjuk. Kb. 2 l vízzel felöntjük, sóval, borssal fűszerezzük, és puhára főzzük. Botmixerrel pürésítjük, ezután hozzáadjuk az apróra vágott zöld fűszereket. A tejszínhez keverünk pár kanál forró levest, visszaöntjük a többihez, és pár percig forraljuk, de vigyázva, nehogy a tejszín kicsapódjon. Végül, ha szükséges, utánaízesíthetjük. Pirított zsemlekockával tálaljuk.


2014. november 8., szombat

Stahl Magazin különszáma


Nagyon szeretem a gyorsan elkészíthető, finom ételeket, amelyekhez segítséget találtam a most megjelent Stahl magazin "Mit főzzek hétvégén" különszámában.

Természetesen megtaláljuk az újságban az ősszel kapható alapanyagokból készült  recepteket, de a kedvenceim a gyorsan elkészíthető rakott tészták, az édességek, a csokis finomságok.

Hamarosan ki is próbálom az egyik nagy kedvencemet a meleg csokoládé-pudingtortát karamellszósszal.

Ha Ti is szeretitek a gyorsan elkészíthető, de változatos recepteket, akkor keressétek az újságosoknál, vagy Stahldirekt oldalán .

2014. november 5., szerda

Szilvás diós pite




Még most is láttam szilvát az egyik bevásárlóközpontban, bár nem jóféle magyar szilva, de ezt a finom pitét el lehet készíteni belőle. Télen még fagyasztott szilvából is érdemes kipróbálni.
A recept a Kifőztük novemberi számában jelent meg, amely továbbra is ingyen letölthető innen.
A tányérok a kedvenceim,  megvásárolhatjátok a SütniFőzni.hu webshopjában, valamint a tésztakiszúrót is.
A tortatál Bluer Design kezét dicséri.

Szilvás diós pite

Hozzávalók: (2 db 12 cm átmérőjű pitéhez)
1 csomag friss leveles tészta
1 tojás
3 dkg cukor
3 dkg darált dió
2 dkg liszt
1 kávéskanál sütőpor
20 dkg szilva
4 dkg barna cukor
1 kávéskanál őrölt fahéj
1 kávéskanál őrölt szegfűszeg
1 dl vörösbor

a tetejére:
1 tojássárgája
porcukor

Elkészítés: a szilvát kimagozzuk, negyedekbe vágjuk, összekeverjük a cukorral, a fahéjjal, a szegfűszeggel, leöntjük a vörösborral. Lassú tűzön puhára főzzük, majd leszűrjük, hagyjuk kihűlni. A tojást felverjük a cukorral, hozzákeverjük a diót, a lisztet, a sütőport. A leveles tésztát kihajtogatjuk, 4 db 12 cm-es kört vágunk ki belőle. Két tésztakorongon elosztjuk a szilvát, majd a tojásos diós masszával betakarjuk. A másik két tésztakorongot rácsozóval bevágjuk, vagy a legkisebb pogácsaszaggatóval apró lyukakat vágunk rajtuk. Ezzel a rácsozott tésztakoronggal befedjük a megtöltött alsó tésztát és a széleket villával jól összenyomjuk. Sütőpapírral borított tepsibe tesszük, és a tésztát megkenjük a tojássárgájával. Előmelegített sütőbe toljuk,kb. 170 fokon, 15-20 percig sütjük. Rácsra téve hagyjuk kihűlni, tetejét porcukorral szórhatjuk meg.



A pite tetejét ezzel a kiszúróval szúrtam ki, melyet szintén a Sütni-főzni.hu webshopjában tudjátok megvásárolni.

http://sutnifozni.hu/webshop/eszkoz/2846-pite-formazo.html

2014. november 3., hétfő

Brokkolis rakott tészta



Nagyon szeretjük a tésztás ételeket, a párom csak akkor, ha abban hús is van, ezért most került bele az is. Ha magamnak készítettem volna, simán kihagyom. Ti ne hagyjátok ki, nagyon finom :-)
A recept a Kifőztük októberi számában jelent meg, amely továbbra is ingyen letölthető innen.

Brokkolis rakott tészta
Hozzávalók: 4 személyre, 20 x 25 cm-es sütőtálhoz
50 dkg brokkoli
20 dkg száraztészta (fodros kocka)
30 dkg darált sertéshús
1 közepes vöröshagyma

őrölt bors
4 dl tejszín (30%-os)
1 tömlős natúr sajtkrém
10 dkg mascarpone
1 evőkanál olaj

Elkészítés: a tésztát és a rózsáira szedett brokkolit külön-külön fazékban, forrásban lévő, bő, sós vízben roppanósra főzzük, leszűrjük és félretesszük. A kockára vágott vörös-hagymát kevés olajon üvegesre dinszteljük, hozzátesszük a darált húst, sóval, őrölt borssal fűszerezzük, és puhára pároljuk. A tejszínt összekeverjük a sajtkrémmel és a mascarponével, sózzuk, borsozzuk. A sütőtál aljára terítjük a tésztát, meglocsoljuk a tejszínes szósz felével. Erre rakjuk a húst, majd a brokkolit.
A tetejére öntjük a maradék tejszínes szószt. 170 fokra előmelegített sütőben kb. 25 perc alatt készre sütjük.



2014. október 30., csütörtök

Szőlős- mandulás tartelette



Omlós, kissé roppanós külső tészta, belül gyümölcsös krémes töltelék, kell ennél több egy finom.süteményhez? Szerintem nem.
A recept a Kifőztük októberi számában jelent meg, amely továbbra is letölthető innen.

Szőlős- mandulás tartelette

Hozzávalók (4 db 12 cm átmérőjű formához)
a tésztához:

20 dkg liszt
15 dkg vaj
7 dkg porcukor
egy csipet só
1 tojássárgája
1 rúd vanília kikapart magjai

a krémhez:
3 tojás
10 dkg cukor
3 dkg szoba-hőmérsékletű vaj
5 dkg darált mandula
fél citrom leve és lereszelt héja

30 dkg szőlő, vagy szilva

Elkészítés: a tészta hozzávalóit gyors mozdulatokkal egyneművé gyúrjuk, és legalább egy órára hűtőbe rakjuk. Lisztezett felületen 1/2 cm vastagra nyújtjuk. A kivajazott, lisztezett formákat kibéleljük vele, a felesleget levágjuk, majd mindegyik tésztakosár alját megszurkáljuk villával. Sütőpapírból a forma méretével egyező nagyságú korongokat vágunk, és a tésztákra tesszük. Szárazbabot öntünk rájuk, hogy ne tudjon felpúposodni sütés közben. 170 fokra előmelegített sütőben 10 percig sütjük, majd a nehezéket a papírral együtt levesszük, és a formákban hagyjuk a tésztakosarakat. Közben elkészítjük a krémet. A tojásokat habosra verjük a cukorral és a vajjal, majd hozzákeverjük a mandulát, a citrom levét és a lereszelt héját. A formákba elosztjuk a krémet, majd szőlőszemeket szórunk rá, vagy szeletelt szilvával kirakjuk. Előmelegített sütőben 170 fokon kb. 15 percig sütjük. Kivéve, a formákban hagyjuk kihűlni, úgy könnyebben kijönnek a tésztakosarak.


2014. október 27., hétfő

Vörösborleves szilvával és vörös áfonyával

Nálunk a gyümölcsleves nincs évszakhoz kötve, még télen is szívesen készítem, bár akkor többnyire fagyasztott gyümölcsből. Most kihasználtam, hogy még volt szilva az üzletekben, de egy kis vörösáfonya is került hozzá.
A recept a Kifőztük októberi számában jelent meg, amely továbbra is letölthető innen.

Vörösborleves szilvával és vörös áfonyával

Hozzávalók: 4 személyre
5 dl minőségi vörösbor
5 dl víz
5 dkg barna cukor
15 dkg szilva
5 dkg vörös áfonya
1 kávéskanál őrölt fahéj
1 kávéskanál őrölt szegfűszeg
fél citrom leve és lereszelt héja
2 dl tejszín

Elkészítés
:a szilvát kimagozzuk és negyedekbe vágjuk. A vörösbort, a vizet feltesszük forrni, hozzátesszük a cukrot, a fűszereket, a citrom levét és lereszelt héját. Pár percig forraljuk, majd beletesszük a negyedekbe vágott szilvát és a vörös áfonyát. Addig főzzük lassú tűzön, amíg a szilva meg nem puhul. Ekkor a levesből kiveszünk egy merőkanálnyit és összekeverjük a tejszínnel (hő kiegyenlítés), majd visszatesszük a levesbe, és csak egyet forralunk rajta, nehogy a tejszín kicsapódjon. Akár melegen, akár hidegen nagyon finom.







2014. október 15., szerda

Kókuszlisztes kocka kókuszlisztes brownie-val



Nagyon kedves levelet kaptam a napokban a Klorofill Bt. munkatársától,  amiben érdeklődött, hogy lenne-e kedvem kipróbálni a kókuszlisztet. Bevallom nagy szemeket meresztettem a levelet olvasva, mert hallani hallottam róla, de még sohasem használtam. Szívesen kísérletezem, ezért igennel válaszoltam. Aztán meg hosszasan gondolkodtam, hogy mit is készítsek belőle. Első alkalommal természeteresen süteményt akartam, azzal nagyon nem lőhetek mellé gondoltam.

Mi is  a kókuszliszt?
A kókuszliszt a friss kókusz húsából készül, melyet szárítás és zsírtalanítás után finomra őrölnek. Állaga hasonló a búzalisztéhez, azonban glutén- és laktózmentes. Alacsony szénhidráttartalmú, ideális kenyerek és péksütemények készítéséhez. A magas rosttartalomnak köszönhetően elősegíti a jóllakottság érzését és hozzájárul a jó emésztéshez. 

Tapasztalatom a liszttel kapcsolatban:
Nagyon intenzív illata van a lisztnek, nagyon sok folyadékot vesz fel, óvatosan kell adagolni kezdetben, ha kísérletezni akarunk. Inkább kevesebbet tegyünk bele először, akkor nem érhet bennünket meglepetés.
A sütemény nagyon finom lett, biztos, hogy más ételhez is ki fogom próbálni, már erősen gondolkodom a következő lépésen.

Kókuszlisztes kocka kókuszlisztes brownie-val

Hozzávalók: 8 db 6*6 cm formához amely 5 cm magas
A vaníliás tésztához:
4 tojás
10 dkg cukor
1 vanília kikapart magjai
5 dkg vaj
10 dkg kókuszliszt

a brownie-hoz:
2 tojás
5 dkg cukor
3 dkg vaj
3 dkg jó minőségű étcsokoládé (70 %)
1 evőkanál holland kakaó
5 dkg kókuszliszt 

8 db papírforma 

Elkészítés: a vaníliás tésztánál a tojásokat a cukorral habosra keverjük, hozzátesszük a megolvasztott és lehűtött vajat, a vanília kikapart magjait és a kókuszlisztet. Jól elkeverjük és sütőformákba töltjük annak feléig.
Ezután elkészítjük a csokoládés részt. A kókuszlisztet összekeverjük a kakaóval és félretesszük, a vajat a csokoládéval vízgőz fölött megolvasztjuk és hagyjuk kihűlni. A tojásokat a cukorral habosra keverjük, hozzátesszük a csokoládés vajat és belekeverjük a kakaóval elkevert kókuszlisztet. Jól összekeverjük és kanál segítségével a vaníliás tészta tetejére kanalazzuk. Vigyázzunk, hogy a formát csak 3/4 részéig töltsük meg, mert megemelkedik a tészta. Előmelegített sütőbe tesszük be sülni kb. 170 fokra, 20-25 percre, tűpróbáig. Tetejét kókuszforgáccsal díszítjük.



2014. október 13., hétfő

Pisztáciás túrós tartelette




Sokszor írtam már arról, hogy nagyon szeretem ezeket a kicsi formákat, mert olyan kis egy-kétszemélyes kis adagokat lehet belőle készíteni, nagyon mutatósak.
Ebben a süteményben minden benne van, amit nagyon szeretünk, finom kissé roppanós külső rész, belül finom csokoládés krém, túrós krém, pisztácia. Mi kell még? Szerintem ennyi elég is.
A recept megjelent a Kifőztük szeptemberi számában, amely továbbra is letölthető innen.

Pisztáciás túrós tartelette

Hozzávalók
a tésztához (4 db 12 cm átmérőjű formához)
15 dkg liszt
10 dkg vaj
5 dkg porcukor
egy csipet só
1 tojássárgája
fél citrom leve és lereszelt héja

a csokoládés töltelékhez:
1 dl tejszín
10 dkg jó minőségű étcsokoládé

a túrós töltelékhez:
2 tojás
5 dkg cukor
10 dkg túró
5 dkg mascarpone
3 dkg őrölt pisztácia
fél citrom leve és lereszelt héja

a tetejére:
1,5 dl tejszín
5 dkg mascarpone
2 dkg őrölt pisztácia

Elkészítés: a tészta hozzávalóit gyors mozdulatokkal egyneművé gyúrjuk, és legalább egy órára hűtőbe rakjuk. Lisztezett felületen 1/2 cm vastagra nyújtjuk. A kivajazott, lisztezett formákat kibéleljük vele, a felesleget levágjuk, majd mindegyik tésztakosár alját megszurkáljuk villával. Sütőpapírból a forma méretével egyező nagyságú korongokat vágunk, és a tésztákra tesszük. Szárazbabot öntünk rájuk, hogy ne tudjon felpúposodni sütés közben. 170 fokra előmelegített sütőben 10 percig sütjük, majd a nehezéket a papírral együtt levesszük.

Közben a tejszínt gyöngyözésig melegítjük, hozzátesszük a csokoládét és addig keverjük, amíg a csokoládé el nem olvad. A tésztakosárkákba egyelő arányban elosztjuk a csokoládét.

A túrós töltelékhez a tojásokat a cukorral habosra keverjük, majd hozzátesszük a túrót, a mascarponét, a pisztáciát, a citrom levét és lereszelt héját és a csokoládés rész tetejére kanalazzuk. Előmelegített sütőben, 160 fokon sütjük kb. 15-20 percig (tűpróba).

Rácsra téve hagyjuk teljesen kihűlni. Közben keményre felverjük a tejszínt, hozzátesszük a mascarponét és csillagcsöves habzsákba téve ezzel díszítjük a süteményt. Őrölt pisztáciával szórjuk meg a tetejét.




2014. október 9., csütörtök

Csavart szezámagos kifli



Mostanában kevesebbet sütök, mert csak hétvégén van rá idő. Pedig nagyon szeretjük a házi kenyeret, péksüteményt. Most egy szezámmagos kiflit sütöttem, bagett formában készült, de sima tepsin is el lehet készíteni. A recept megjelent a Kifőztük 2014. szeptemberi számában, amely továbbra is ingyen letölthető innen.

Csavart szezámmagos kifli


Hozzávalók 6 darabhoz
30 dkg kenyérliszt (BL 80)
1,5 dkg élesztő
1 kávéskanál só
fél kávéskanál cukor
kb. 2 dl víz
a tetejére
szezámmag

Elkészítés: az élesztőt kevés vízzel, a cukorral és 1 evőkanál liszttel felfuttatjuk.  A hozzávalókat a kenyérsütő gépbe tesszük és megdagasztjuk, hagyjuk duplájára kelni. Ezután 6 egyelő részre vágjuk és kb 25 cm hosszúra kisodorjuk egyesével. A rudat kettéhajtjuk és a két végét megfogva megsodorjuk.  Amennyiben van bagettsütő formánk, akkor annak mélyedéseibe tesszük a csavart tésztákat, ha nincs, akkor sütőpapírral bélelt tepsibe sorakoztatjuk.  Hagyjuk ismét a duplájára kelni. Egy kevés vízzel lespricceljük a tetejét és szezámmaggal megszórjuk. Előmelegített sütőbe tesszük be sülni, kb. 180 fokon, 20-25 percre. Rácson hagyjuk kihűlni.




2014. október 3., péntek

Burgonyaleves



Kicsit mellőzve volt ez a leves részemről, az okát nem tudom, pedig szeretjük, nagyon régen főztem. Nagymamám levesét ugyan nem sikerült reprodukálni, de nagyon igyekeztem. 
A recept a Kifőztük szeptemberi számában jelent meg, amely továbbra is ingyen letölthető  innen.

Burgonyaleves

Hozzávalók: 4 személyre
50 dkg burgonya+20 dkg
30 dkg sárgarépa
1 kisebb fej vöröshagyma
2 szál újhagyma
15 dkg füstölt sonka
2 pár debreceni
1 marék petrezselyem
1 marék metélőhagyma
1 evőkanál olaj
őrölt bors
majoránna
babérlevél
őrölt kömény


Elkészítés: a megtisztított vöröshagymát és burgonyát kockára, a sárgarépát karikára vágjuk. Kevés olajon megpirítjuk a füstölt sonkát és a vöröshagymát, majd hozzátesszük a sárgarépát, a burgonyát és pár percig együtt dinszteljük. Kb. 2,5 liter vízzel felengedjük, befűszerezzük, puhára főzzük. Közben a 20 dkg burgonyát kevés vízben megfőzzük, botmixerrel pürésítjük, a levesbe keverjük. A végén hozzátesszük a karikára vágott debrecenit és az újhagymát és még pár percig főzzük.





2014. szeptember 30., kedd

Málnás tartelette


Na jó tudom ám én, hogy már nincs málna, de csak most vettem észre, hogy ez a receptet még nem posztoltam. A recept megjelent a Kifőztük augusztusi számában, amely továbbra is ingyen letölthető innen.

Málnás tartelette


Hozzávalók (4 db 12 cm átmérőjű formához)
a tésztához:
20 dkg liszt
10 dkg vaj
5 dkg porcukor
egy csipet só
1 tojássárgája
fél citrom leve és lereszelt héja

a krémhez:

15 dkg málna + 10 dkg a díszítéshez
2 dl tejszín (30%)
15 dkg mascarpone
5 dkg cukor

díszítéshez:
citromfű

Elkészítés:
a tészta hozzávalóit gyors mozdulatokkal egyneművé gyúrjuk, és legalább egy órára hűtőbe rakjuk. Lisztezett felületen 1/2 cm vastagra nyújtjuk. A kivajazott, lisztezett formát kibéleljük vele, az alját villával megszurkáljuk. Sütőpapírból a forma méretével egyező nagyságú korongot vágunk, és a tésztára tesszük. Szárazbabot öntünk rá, amely kicsit lenyomja a tésztát, hogy ne tudjon felpúposodni sütés közben. 170 fokra előmelegített sütőben 10 percig sütjük, majd a nehezéket a papírral együtt levesszük róla. A tésztát még legalább 5 percig hagyjuk sülni, majd rácsra engedjük kihűlni.
Közben elkészítjük a krémet. A málnát villával összetörjük, hozzákeverjük a mascarponét és a cukrot, jól elkeverjük. A tejszínt keményre verjük, a végén összekeverjük a málnás mascarponével óvatosan, nehogy összetörjön a hab. Kanál segítségével a krémet a kihűlt tészták tetejére tesszük, málnaszemekkel és citromfűvel díszítjük.



LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...