2014. január 18., szombat

Ropogós zsemle


Régebben többször sütöttem zsemlét, kenyeret itthon. Mostanában kicsit elhanyagoltam két okból, az egyik, hogy nagyon kevés időm van rá, a másik, hogy nem messze tőlünk van egy nagyon jó pékség, ahol nagyon finom kenyeret árulnak. De nem olyan egy-kaptafára készülő egyen felfújt kenyeret, amit nem lehet megkenni vajjal, hanem finom házi jellegű kovászost. Mostanában nagy kedvencünk lett az árpából készült magos, hosszúkás kenyér, amolyan zsúrkenyér féle, nagyon finom.
Most viszont volt egy kis időm és kedvet kaptam zsemléket sütni. Én a kenyérsütő gép dagasztó programjára bízok mindent, majd formázom a tésztát és sütőben sütöm. A kenyérsütőben nem szoktam sütni semmit, nekünk nem jött be az ott készült kenyér, kalács. Szerintem megéri az a kis plusz munka, mert sokkal szebb és finomabb kenyereket lehet sütni a rendes sütőben.

Ropogós  zsemle

Hozzávalók:
45 dkg tönkönybúza fehér liszt
5 dkg BL-80-as liszt
2 dkg élesztő
1 teáskanál cukor
1 teáskanál só
2 evőkanál olívaolaj 
2,5-3 dl víz (ez függ a liszttől)

Elkészítés: az élesztő felfuttatásához a BL-80-as lisztbe belemorzsoljuk az élesztőt és 1 dl langyos vízzel, csipet cukorral összekeverjük, és kb. 30 percig hagyjuk letakarva. A kenyérsütő gépbe tesszük a többi hozzávalót, majd beleöntjük az élesztős keveréket. Dagasztó programra kapcsoljuk, aminek a végén szépen megkel a tészta. Kivesszük a gépből, kicsit ellapogatjuk, majd 8 egyforma darabra osztjuk. Mindegyiket kicsit átgyúrva  hosszúkásra formázzuk és sütőpapírral (szilikonos, különben rásül a papír a zsemlékre) bélelt tepsibe sorakoztatjuk, elég helyet hagyva közöttük. Tetejüket hosszában bevágjuk és ismét hagyjuk duplájára kelni. Amikor megkelt, vízzel lespricceljük és előmelegített sütőben 220 fokon sütjük kb. 6-8 percig, majd mérsékeljük a hőfokot 200 fokra és még 10 percig sütjük. Rácson hagyjuk kihűlni.



4 megjegyzés:

  1. Jaj, de szépek! :) Mióta elromlott a kenyérsütő gépem, azóta a sütőben sütöm a kenyeret, de egyáltalán nem bánom, tényleg nagyon szépre és finomra megsül! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én talán kétszer sütöttem benne, azóta csak dagasztásra használom :-)

      Törlés

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...