2014. november 14., péntek

Diós nutellás amerikai palacsinta


Mostanában többször készítettem ilyen amerikai palacsintát. Vettem egy szilikon formázót, amit a teflon serpenyőbe lehet tenni és ilyen kis formás palacsintákat lehet sütni vele. Ebben a szilikon formában lehet tükörtojást is sütni, ki is fogom próbálni.
Nem csak nutellával tölthetjük meg, használhatunk bármilyen krémet hozzá.
A recept megjelent a Kifőztük novemberi számában, amely továbbra is letölthető innen.

Diós nutellás amerikai palacsinta


Hozzávalók:  (nagyságtól függően kb.14 db)
20 dkg liszt
3 tojás
4 dkg vaj
5 dkg darált dió
3 dkg cukor
1 dl tej
1 dl tejszín
csipet só
1 narancs leve és lereszelt héja
1 teáskanál sütőpor

a töltelékhez:
nutella (házilag készült így)

Elkészítés: a tojásokat habosra keverjük előbb a cukorral, majd a megolvasztott, lehűtött vajjal, hozzákeverjük a narancs levét és lereszelt héját. A tejet összekeverjük a tejszínnel, a lisztet elvegyítjük a dióval, a sütőporral, majd a tojásos masszával és a tejes tejszínnel jól elkeverjük. A tésztát hagyjuk legalább fél órát pihenni. A szilikon forma átmérője 12 cm, ebben sül a tészta úgy, hogy egy kisebb palacsintasütőt kivajazunk, majd beletesszük a szilikon formát és abba adagoljuk a tésztát, mindkét felét megsütjük (forma nélkül is meg tudjuk sütni). Fél centinél ne legyen vastagabb a kisült palacsinta. A palacsintákat kettesével összeragasztjuk a nutella krémmel.



4 megjegyzés:

  1. A szilikon format megmutatnad? Vagy esetleg egy linket betennel? Koszi! Szeretnek en is egyet:) Mennyibe kerult?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mia ilyen a forma :-)
      http://www.crazyshop.hu/ajandek_valentin_napra/figuras-tojas-forma---3-db
      gesztenye

      Törlés

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...