2014. május 31., szombat

Mandulás, citromos mini kuglóf


Szeretek mindenből olyan kicsi adagokat sütni, mert olyan szépen lehet tálalni. Egy ilyen kis mini kuglóf a reggeli tejeskávé mellé és máris jól indul  a nap.
A recept a Kifőztük májusi számában jelent meg, amely továbbra is ingyen letölthető innen.

Mandulás, citromos mini kuglóf

Hozzávalók ( 6db 8*4 cm formához)
2 tojás
10 dkg cukor
5 dkg vaj
1 rúd vanília kikapart magjai
1 citrom leve és héja
5 dkg darált mandula
10 dkg liszt
6 gr sütőpor

Elkészítés: a tojásokat habosra keverjük a cukorral, majd a szoba-hőmérsékletű vajjal. Hozzáadjuk a vanília kikapart magjait, a citrom levét és lereszelt héját. A lisztet összekeverjük a mandulával és a sütőporral, majd a tojásos masszához adjuk és jól elkeverjük. A szilikon sütőforma mélyedésit háromnegyed részig töltjük a tésztából, mert sütés közben megemelkedik. Előmelegített sütőben, 170 fokon 15-20 percig, tűpróbáig sütjük. A formában hagyjuk kicsit hűlni, akkor könnyebb kiszedni. Rácsra téve hagyjuk teljesen kihűlni. Tetejét porcukorral is megszórhatjuk.




2014. május 26., hétfő

Savanyú káposzta leves


Már írtam róla, hogy mennyire szeretjük a savanyú káposztás ételeket. Még volt a hűtőben egy csomag káposzta, amit mindenképpen szerettem volna felhasználni. Most egy nagyon finom, tartalmas leves lett belőle, ami kenyérrel önálló fogásként is megállja a helyét.
A recept a Kifőztük májusi számában jelent meg, amely továbbra is ingyen letölthető innen.

Savanyú káposzta leves

Hozzávalók: 4 személyre
30 dkg savanyú káposzta
15 dkg burgonya
1 póréhagyma
15 dkg füstölt sonka
őrölt bors

őrölt kömény
babérlevél
2 liter húsleves
1 evőkanál olaj
házi csipetke

Elkészítés: az olajon megpirítjuk a sonkát és a karikára vágott póréhagymát. A savanyú káposztát kissé összevágjuk, a sonkás hagymához adjuk és pár percig együtt pároljuk. Felöntjük a húslevessel, a fűszerekkel beízesítjük, és félig puhára főzzük. A kisebb kockára vágott burgonyát hozzáadjuk, addig főzzük, amíg meg nem puhul. A végén belefőzzük a csipetkét is. Tálaláskor friss kenyeret és tejfölt is adhatunk hozzá.

2014. május 25., vasárnap

Spárgás, tojásos tészta - Stahl Magazin Különszámából



Nagyon szeretem azokat a recepteket, amelyeket percek alatt el lehet készíteni, mivel mindig idő szűkében van az ember lánya, főleg, ha dolgozik is.  Ehhez nyújt most nagy segítséget a Stahl magazin különszáma,  a 30 perces ételek, amely az Everyday Food Magazinjával együttműködésben jelent meg  és amely megvásárolható az újságárusoknál, vagy megrendelhető innen. Nagyon sok jó recept található benne és valóban percek alatt elkészíthetők.
Ezeket a receptek nem csak simán lefordítja a szerkesztőség, hanem  hanem a hazai viszonyoknak megfelelően szerkesztik (erre engedélyt kaptak az amerikai partnertől), valamint csak olyan hozzávalók szerepelnek bennük, amelyek itthon is megvásárolhatók.
Nagyon megszerettük a spárgát és az üzletekben most sok helyen megvásárolható, ezért az én választásom is egy spárgás, tojásos tésztás ételre esett. Nagyon jó választás volt, nagyon finom és ami  a lényeg, gyorsan elkészíthető ebéd került az asztalra.





2014. május 18., vasárnap

Epres tartelette vaníliakrémmel


Egy újabb tartelette recept, az eperszezon jegyében. Képes lennék egész nap epret enni, annyira imádom. Most egy kis sütibe került. Ennek a sütinek a tésztájából mindig többet gyúrok be és hűtőben legalább egy hétig is eláll, ha gyorsan szeretnék valamit sütni, csak ki kell venni  a hűtőből és pillanatok alatt kész a sütemény. Mélyhűtőben is lefagyasztható.
A recept e Kifőzük májusi számában jelent meg, amely továbbra is ingyen letölthető innen.

Epres tartelette vaníliakrémmel

Hozzávalók: (4 db 12 cm átmérőjű formához)
a tésztához:
20 dkg liszt
10 dkg vaj
5 dkg porcukor
egy csipet só
1 tojássárgája
fél citrom leve és lereszelt héja

a krémhez:
4 tojás sárgája
2 dl tej
2 dl tejszín
10 dkg cukor
1 evőkanál étkezési keményítő
1 vanília kikapart magjai
10 dkg mascarpone

tetejére:
20 dkg eper
durvára vágott pisztácia

Elkészítés:
a tészta hozzávalóiból, gyors mozdulattal egynemű tésztát gyúrunk és legalább 1 órára hűtőbe tesszük. Lisztezett felületen fél centi vastagra nyújtjuk, a kivajazott, lisztezett formát kibéleljük vele, az alját villával megszurkáljuk. Egy sütőpapírból akkora kerek formát vágunk ki, mint a sütőforma és rátesszük a tésztára. Száraz babot teszünk a sütőpapírra, amely kicsit lenyomja a tésztát, hogy ne tudjon felpúposodni sütés közben. Előmelegített sütőben 170 fokon 10 percig sütjük, majd levesszük róla a babot a papírral együtt és visszatesszük még legalább 5 percre a sütőbe, majd kivéve, rácson hagyjuk kihűlni.
Közben elkészítjük a krémet. A tojás sárgákat a cukorral habosra keverjük, hozzáadjuk a vanília kikapart magját, a tejszín és tej keverékével felöntjük. Beleszórjuk az étkezési keményítőt, habverővel jól elkeverjük. Lassú tűzön, állandó keverés mellett besűrítjük. Vigyázzunk, hogy a hőfok ne menjen 80 fok fölé, mert akkor kicsapódik a tojás. Hagyjuk teljesen kihűlni, közben többször keverjük át, hogy ne bőrösödjön meg a teteje. A kihűlt krémmel összekeverjük a mascarponét és ezzel a krémmel töltjük meg a tésztát, tetejét félbe vágott eperrel és durvára vágott pisztáciával díszítjük.



2014. május 15., csütörtök

Mandulás brownie tartelette


Imádom ezeket a mini sütiket. Olyan jó kis kétszemélyes adagokat lehet benne sütni. Mióta megvettem ezeket a formákat, sok finomság készült benne. Most egy francia oldalon láttam meg ezt a receptet és nem tudtam ellenállni neki. Elképzeltem, ahogy a finom roppanós külső tészta találkozik a brownie kissé "folyós" tésztájával. Jól gondoltam, nagyszerű találkozás volt.
A recept, amiből inspirálódtam itt található.

Mandulás brownie tartelette


Hozzávalók:
(4 db 12 cm átmérőjű formához)
a tésztához:
20 dkg liszt
10 dkg vaj
5 dkg porcukor
egy csipet só
1 tojássárgája
fél citrom leve és lereszelt héja

a mandulás brownie-hoz:
3 tojás
15 dkg cukor
10 dkg vaj
10 dkg étcsokoládé (70 %)
5 dkg liszt
1 evőkanál holland kakaó 
8 dkg darált mandula
csipet só

Elkészítés: a tészta hozzávalóiból, gyors mozdulattal egynemű tésztát gyúrunk és legalább 1 órára hűtőbe tesszük. Lisztezett felületen fél centi vastagra nyújtjuk, és a formákat kibéleljük vele.
A brownie-hoz a tojásokat habosra keverjük a cukorral. A csokoládét, a vajat vízgőz fölött felolvasztjuk, és a tojáshoz keverjük. A lisztet, a kakaóval, a mandulával, a csipet sóval összekeverjük, majd a tojásos masszához keverjük. A sütőformákban lévő tésztára öntjük, de csak háromnegyedig, mert sütés közben még emelkedik a tészta. Előmelegített sütőbe tesszük be sülni, 170 fokra, tűpróbáig, ami kb. 20 perc. Akkor jó, ha a közepe még kicsit folyós.




Sweet Valentin Link Party

2014. május 12., hétfő

Spenótos, tejszínes csirkemell


Egyre többször lehet friss spenótot kapni az üzletekben, még télen is. Nagyon szeretem a spenótot mindenféle formában, főleg főzeléknek. Most csirkével kombináltam, nagyon jó kis párost alkottak, főleg tejszínnel, és még megfejeltem egy kis csirkemájjal is, mert az is nagy kedvenc.
A recept megjelent a Kifőztük májusi számában, amely továbbra is ingyen letölthető innen.

Spenótos, tejszínes csirkemell

Hozzávalók: 4 személyre
50 dkg csirkemell
20 dkg csirkemáj
15 dkg füstölt sonka
20 dkg friss spenót
2 gerezd fokhagyma
2 dl tejszín
15 dkg mascarpone

őrölt bors
őrölt szerecsendió
2 evőkanál olaj

Elkészítés: a csirkemellet kisebb kockákra vágjuk, a fokhagymát lereszeljük. Az olajon megpirítjuk a füstölt sonkát, hozzátesszük a csirkemellet, a májat, a fokhagymát, sóval, őrölt borssal, őrölt szerecsendióval fűszerezzük és fedő alatt puhára pároljuk. A végén hozzátesszük a spenótleveleket és pár percig együtt pirítjuk. A tejszínt összekeverjük a mascarponével és a húst behabarjuk vele. Pár percig forraljuk, ha szükséges, a végén még fűszerezhetjük. Párolt rizzsel tálaljuk.

2014. május 11., vasárnap

"Bagoly" keksz


Állandóan keresem az újdonságokat, amivel fel lehet dobni egy-egy kekszet. Legyen az a recept, vagy a forma, vagy bármi más, amitől különbözik az előzőleg készített keksztől. A blogon volt már egy bagoly keksz, és itt a másik forma. Itt a bagoly nem keksznyomdával, hanem  egy úgynevezett szórósablonnal készült, egyszerűen csak a sablon segítségével megszórtam a tésztát kakaóval. A keksz 10 cm-es kiszúróval készült.  A recept a jól bevált kekszreceptem volt. Lehetett volna szebb is talán, de amikor megkaptam a csomagot az Eztettem a boltból,  akkor ez jutott eszembe hirtelen kipróbálás gyanánt. Nagyon édesek, imádom a baglyokat.
A szórósablonok megálmodói a MamintiArt, kivitelezője a Csipkedizájn, megrendelhető az Eztettem a boltból, és a Csipkedizájntól is.
Vettem még másfajta sablont is, az is hamarosan kipróbálásra kerül.

"Bagoly" Keksz

Hozzávalók:
a tésztához:
30 dkg liszt
20 dkg vaj
10 dkg porcukor
1 tojássárgája
pár csepp vanília kivonat

holland kakaó a tetejére

Elkészítés: a tésztához valókat gyors mozdulattal egynemű tésztává gyúrjuk és fóliába csomagolva legalább 2 óra hosszára hűtőbe tesszük. A tésztát 0,5 cm vastagra nyújtjuk, 10 cm-es pogácsa szaggatóval kiszaggatjuk és sütőpapírral bélelt tepsibe sorakoztatjuk. A szórósablon segítségével megszórjuk finoman kakaóval, majd óvatosan leemeljük a sablont, valamennyi keksszel ezt tesszük. Előmelegített sütőben 170 fokon kb. 8-10 percig sütjük, rácson hagyjuk kihűlni.








2014. május 8., csütörtök

Kivi sorbet


Ma van a magyar kézműves fagyi napja. Ebből az alkalomból készült nálam is ez a finomság.
Mióta helyet csináltam a fagyigép tartályának a mélyhűtőben, szinte kétnaponta készítek egy kis fagyit, vagy sorbetet. Hamarosan itt  a nyár, ennél finomabb, üdítőbb édesség nem is kell ebéd után, vagy délutáni nasinak.
Ez a sorbet annyira egyszerű, hogy tán nem is kellene leírni :-) Árválkodott a hűtőben 4 kivi, ami már jó érett volt, ez került most a fagyigépbe.
Érdemes beruházni egy fagyigépre, mert igen csak megszolgálja az árát. Nekem egy noname gépem van, az egyik bevásárló központban vettem, nagyon jól működik és nagyon finom krémes fagyikat lehet vele készíteni, amiben nincsenek jégkristályok, és a legfontosabb, hogy tudjuk mit eszünk fagyi címszó alatt.

Kivi sorbet

Hozzávalók:
4-6 db kivi
3 dl víz
1 evőkanál méz

Elkészítés: a kivit megpucoljuk és kisebb darabokra vágjuk. A mézzel és a vízzel együtt botmoxerrel pürésítjük. A fagylaltgép tartályába töltjük és 20 perc alatt átforgatjuk. Zárható dobozba téve a mélyhűtőbe tesszük felhasználásig.


2014. május 7., szerda

Túrókrém eperöntettel


Hamarosan itt a hazai eperszezon is, a kertünkben is szép termés mutatkozik. Eperből nincs az a mennyiség, amit meg ne tudnék enni. Most egy kis peres túrókrémet készítettem. A recept a  Kifőztük májusi számában jelent meg, amely továbbra is ingyen letölthető innen

Túrókrém eperöntettel

Hozzávalók: (4 személyre)
a túrókrémhez:
25 dkg túró
3 evőkanál cukor
2 dl tejszín
2 dl joghurt
1 citrom leve és lereszelt héja
1 vanília kikapart magja

az eperöntethez:
25 dkg eper
1 evőkanál cukor
1 evőkanál eperpálinka (el is maradhat)

a poharak aljába:
pár darab vajas keksz, vagy piskóta maradék

Elkészítés:
a tejszínt keményre felverjük, hozzátesszük a szitán áttört túrót, a joghurtot, a cukrot, a vanília magjait, a citrom levét és a lereszelt héját, jól elkeverjük. Az eperöntethez az epret a cukorral és a pálinkával összeturmixszoljuk.
A poharak aljába szórjuk az összemorzsolt kekszet, vagy a piskótát. Habzsákba tesszük a túrókrémet és a poharakat félig megtöltjük vele. Pár kanál eperöntettel meglocsoljuk, majd újra a túrókrém következik. A tetejére ismét eperöntetet teszünk. Jól behűtve tálaljuk.


2014. május 3., szombat

Csokoládé mousse, vörösborban sült meggyel, pisztáciás piskótán


Még télen vettem egy félgömb alakú szilikon formát, de  mindig csak halogattam annak kipróbálását, pedig Praliné Zsuzsi olyan csodákat készít vele. Innen vettem az ötletet.
 Az egésztől az tartott vissza, hogy munkás sütemény, én pedig köztudottan az egyszerű és gyorsan elkészíthető ételeket szeretem. Nos ez nem az, ezzel azért kell dolgozni rendesen. Először is meg kell sütni a mini torta alapját, ami ebben az esetben egy pisztáciás, csokoládés tészta, aztán el kell készíteni a csokoládé mousse-t, majd a formába tenni, mély-hűteni, utána csokoládéval bevonni.
Cserébe viszont nagyon finom lett, nagy valószínűséggel máskor is készül benne valami finomság, ha más nem, akkor fagylalt :-)
A piskótát egy hasonló formában sütöttem, csak az enyém fém volt. Pont akkora piskóta korongok sültek benne, mint a szilikonos forma átmérője.
Pisztácia beszerezhető a Noosti Kft webshopjában.

Csokoládé mousse, vörösborban sült meggyel, pisztáciás piskótán

Hozzávalók: (8 db mini tortához)

a pisztáciás piskótához:
2 tojás
5 dkg cukor
5 dkg vaj
5 dkg jó minőségű étcsokoládé (70 % Equador)
5 dkg liszt
5 dkg pisztácialiszt
2 gr sütőpor

a csokoládé mousse-hoz:
10 dkg pillecukor
3 dkg vaj
15 dkg étcsokoládé (70 % Equador)
0,4  dl tej
3 dl behűtött tejszín
1 vaníliarúd kikapart belseje

10 dkg vörösborban sült meggy

a bevonathoz: (recept innen)
12 dkg étcsokoládé (70% Equador)
12 dkg habtejszín (30 %)
1 ek. akácméz 
 
a tetejére, oldalára:
pisztácia liszt

Először a piskótát készítjük el. A tojásokat habosra keverjük a cukorral, majd a szoba-hőmérsékletű vajjal. Hozzáadjuk a vanília kikapart magjait, a megolvasztott csokoládét.  A lisztet összekeverjük a pisztáciával és a sütőporral, majd a tojásos masszához adjuk és jól elkeverjük. Egy fém sütőforma mélyedésit háromnegyed részig töltjük a tésztával, mert sütés közben megemelkedik.  Előmelegített sütőben, 170 fokon 10-15 percig, tűpróbáig sütjük. A formában hagyjuk kicsit hűlni, akkor könnyebb kiszedni. Rácsra téve hagyjuk teljesen kihűlni. 
Ezután elkészítjük a csokoládé mousse-t. 
A csokoládét, a vajat, a vanília kikapart belsejét és a pillecukrot lábosba tesszük,  ráöntjük  a tejet és nagyon pici lángon melegítjük, miközben állandóan keverjük. Amikor minden felolvadt, akkor hagyjuk teljesen kihűlni, időközben párszor megkeverjük. Közben a hideg tejszínből kemény habot verünk, majd óvatosan a kihűlt csokikrémhez forgatjuk, habzsákba töltjük, hűtőbe tesszük felhasználásig.
Összeállítás: a szilikon formák mélyedéseit kitöltjük a csokoládé mousse-al, a vörösborban sült meggyet a közepébe nyomjuk, majd ráültetjük a piskóta korongokat. Az egészet mélyhűtőbe tesszük pár órára.
A szilikon formából óvatosan kinyomjuk az elkészült félgömböket, rácsra tesszük és sima hűtőbe tesszük vissza, hogy ne legyen fagyos.
Elkészítjük a  glazúrt.
A tejszínt gyöngyözésig melegítjük a mézzel, majd az apróra vágott csokoládéhoz öntjük két részletben. Addig keverjük, amíg szép egynemű nem lesz  a glazúr. 
A hűtőből kivesszük a félgömb formákat és egy kanál segítségével a glazúrral leöntjük a gömböket, figyeljünk, hogy mindenhol fedje a csokoládé. Pisztácia liszttel megszórjuk a tetejét és egy kiskanál segítségével az oldalára is juttatunk belőle. 
Hagyjuk teljesen megdermedni rajta a glazúrt, akkor vesszük le a rácsról és tálra sorakoztatjuk. 
Hűtőbe tesszük felhasználásig.





 


2014. május 1., csütörtök

Csokoládé mousse eperrel tálalva


Két nagy kedvencem találkozása csak finom lehet. Már lehet kapni finom epret, az ára is elfogadható, aztán hamarosan már a kertben is lesz nálunk. Az eperből nálunk sosem elég, képes lennék egész nap csak epret enni.
Ha gyors desszertet szeretnék, akkor mindig pohárban adagolva készítek valamilyen krémet, nyáron legtöbbször gyümölccsel. Gyorsan kész van és nem kell a sütőt sem bekapcsolni.
Pisztáciát a Noosti Kft.től tudtok rendelni, innen.

Csokoládé mousse eperrel tálalva

Hozzávalók:
10 dkg pillecukor
3 dkg vaj
15 dkg étcsokoládé
0,4  dl tej
3 dl behűtött tejszín
1 vaníliarúd kikapart belseje

20 dkg eper

a tetejére:
durvára vágott pisztácia

Elkészítés: a csokoládét, a vajat, a vanília kikapart belsejét és a pillecukrot lábosba tesszük,  ráöntjük  a tejet és nagyon pici lángon melegítjük, miközben állandóan keverjük. Amikor minden felolvadt, akkor hagyjuk teljesen kihűlni, időközben párszor megkeverjük. Közben a hideg tejszínből kemény habot verünk, majd óvatosan a kihűlt csokikrémhez forgatjuk.
Az epret megmossuk, lecsumázzuk és kisebb kockákra vágjuk.
A pohárak aljába elosztjuk az eper felét, arra tesszük a csokoládé krémet. Tetejét eperrel díszítjük és durvára vágott pisztáciával megszórjuk.
Jól behűtve tálaljuk, tejszínhabot is kínálhatunk mellé.


LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...