2015. március 29., vasárnap

Csokoládés cannoli - SAD 31.




Esetem a csokoládés cannolival

Néha azt is be kell vállalni, ha valami nem sikerül, igaz rajtam kívülálló ok miatt, de ez nem változtat azon, hogy nem jött össze, amit szerettem volna. Na de ne menjünk ennyire előre.

Nagyon régen játszottam már a különböző gasztro játékokon. Foghatnám az idő hiányára is, meg a saját kényelmességemre is. Mostanában kevesebbet foglalkozom a blogommal is, mit mondjak, jó egy kis "semmittevés". E így ebben a formában azért nem igaz, mert főzök én, meg sütök is, de a postolásig már ne nagyon jut el, meg aztán olyat nem postolok, ami már fent van a blogon.
Most azonban kivételt tettem Kisbogár miatt, aki nagyon jó ki témát írt ki a SAD 31. fordulójára:
Utazás a Föld körül desszertekkel.
Nagyon tetszett a  téma, bár  nem ezzel akartam indulni, de most csak erre a sütire futotta. Én egészen Olaszországig, egészen pontosan Szicíliáig  mentem a sütivel. Imádom Olaszországot, többször volt alkalmam meglátogatni az országot. Cannolit akkor nem sikerült ennem, de ami késik, az nem múlik.
Nemrég láttam meg egy üzletben ezt a sütiformát és vettem is belőle pár darabot. Gondoltam ezt nekem ki kell próbálni. Nézegettem jó pár receptet, külföldi oldalakon is, aztán mégis egy neves magyar blogger receptjét választottam. Sajnos a recept nem vált be, a megadott mennyiségeket kimérve egy folyós, palacsintaszerű tésztát kaptam, amit ki kellett volna nyújtani. Ez csak úgy volt lehetséges, ha jó sok lisztet még teszek hozzá. Szóval elkészült a sütemény, be is töltöttem a csokoládé krémet, de nem ízlett benne a tészta.
A képeket elkészítettem, de a receptet nem írom le, hamarosan újra elkészül egy másik recepttel, akkor majd pótolni fogom a receptet is. 
Remélem azért így is részt tudok venni a játékban.



2015. március 5., csütörtök

Rakott pappardelle


Az egyik bevásárlóközpontban olyan csodás pappardelle tésztát vettem, mintha frissen készült volna. Na jó, a frissen  készült tésztának nincs párja, ezt tudom. Anyai nagymamám maga gyúrta a tésztát és bámulatos gyorsasággal vágta fel, és majdnem tökéletesen egyforma volt minden szál. Kár, hogy akkor még nem érdeklődtem a sütés-főzés iránt. Ma már sokunknak egyszerűbb levenni a boltok polcairól a száraztésztát és azt kifőzni. Ha sok időm lesz, biztos, hogy magam fogom készíteni frissen a tésztát.
A recept a Kifőztük februári számában jelent meg, amely továbbra is ingyen letölthető innen.

Rakott pappardelle

Hozzávalók: (4 személyre)
30 dkg darált sertéshús
20 dkg sárgarépa
20 dkg cukkini
1 kisebb fej vöröshagyma
1 evőkanál olaj
15 dkg mascarpone
1 marék petrezselyem
1 marék metélőhagyma
egy kevés rozmaring
25 dkg pappardelle tészta
őrölt bors

15 dkg reszelt mozzarella sajt

A vöröshagymát és a cukkinit kockára, a sárgarépát karikára vágjuk. Az olajon üvegesre pirítjuk a vöröshagymát, majd hozzárakjuk a darált húst, fehéredésig sütjük. Sóval, őrölt borssal ízesítjük. Pár perc után hozzátesszük a zöldségeket és a zöld fűszereket, kevés vizet aláöntve addig pároljuk, amíg a zöldségek még roppanósak maradnak. Levesszük a tűzről és összekeverjük a mascarponével.

Közben sós vízben a csomagoláson lévő utasítás alapján al dente keménységűre főzzük a tésztát, leszűrjük és félretesszük. Egy tűzálló tál aljára terítjük a tésztát, arra halmozzuk a zöldséges masszát, megszórjuk a reszelt sajttal és előmelegített sütőben, 170 fokon 15-20 percig sütjük, amíg szép piros nem lesz a sajt a tetején


2015. február 23., hétfő

Zöldséges tócsni


Szeretem a zöldség köreteket a sült, rántott  húsok mellé.  A párom viszont nem, ezért nyers köretként ritkán jön számításba. Viszont a zöldséges tócsni nagy kedvenc nálunk. Bármilyen zöldségből el lehet készíteni. Ha az összetevők közül valamelyiket nem szeretitek, nyugodtan hagyjátok ki.
A recept megjelent a Kifőztük februári számában, amely továbbra is ingyen letölthető innen.

Zöldséges tócsni

Hozzávalók: 4 személyre
20 dkg cukkini
20 dkg sárgarépa
20 dkg burgonya
10 dkg zeller
10 dkg karalábé
2 tojás

őrölt bors
1 marék petrezselyemzöld
1 marék metélőhagyma
kb. 5 dkg liszt
1 dl olaj

Elkészítés: a megtisztított zöldségeket nagyobb lyukú reszelőn lereszeljük, 1 kávéskanál sóval megszórjuk, majd 1/2 órát állni hagyjuk. A zöldségeket sűrű szövésű szitába rakjuk, és jól kinyomkodjuk, hogy minél kevesebb levük maradjon. Műanyag tálba tesszük, hozzáadjuk a tojást, a zöld fűszereket, ízesítjük őrölt borssal, és annyi lisztet teszünk hozzá, hogy összeálljon a massza. Az olajat serpenyőben felhevítjük, a masszából néhány adagnyit – egymáshoz nem túl közel – belehelyezünk, és kanál segítségével kb. 8 cm-es pogácsákat alakítunk belőlük. Mindkét oldalukat szép pirosra sütjük. Sült húsok mellé köretként vagy kevés tejföllel meglocsolva önálló fogásként is tálalhatjuk.




2015. február 4., szerda

Habsipkás csokoládés tartelette



Már írtam, hogy mennyire szeretem ezeket a kisebb formákat, meg a csokoládét, meg a süteményt.... :-) Mást nem is kell mondani ehhez a süteményhez, csak annyit, hogy kívül finoman roppanós tészta, belül lágy kávés csokoládékrém, tetején csodás, kissé karamellizált habsipka. Nos kell ennél több egy süteményhez?
A recept megjelent a Kifőztük februári számában, amely továbbra is letölthető innen.

Habsipkás csokoládés tartelette 

Hozzávalók: (3 db 12 cm átmérőjű formához)
a tésztához:
20 dkg liszt
15 dkg vaj
7 dkg porcukor
egy csipet só
1 tojássárgája
1 rúd vanília kikapart magjai

a kávés csokoládé moussehoz:
5 dkg pillecukor
3 dkg vaj
10 dkg étcsokoládé
0,2 dl tej
0,1 dl erős feketekávé
1 dl habtejszín (30%)

a habsipkákhoz:
2 tojásfehérje
15 dkg porcukor

Elkészítés: a tészta hozzávalóit gyors mozdulatokkal egyneművé gyúrjuk, és legalább egy órára hűtőbe rakjuk. Lisztezett felületen 1/2 cm vastagra nyújtjuk. A kivajazott, lisztezett formákat kibéleljük vele, a felesleget levágjuk, majd mindegyik tésztakosár alját megszurkáljuk villával. Sütőpapírból a forma méretével egyező nagyságú korongokat vágunk, és a tésztákra tesszük. Szárazbabot öntünk rájuk, hogy ne tudjon felpúposodni sütés közben. 170 fokra előmelegített sütőben 10 percig sütjük, majd a nehezéket a papírral együtt levesszük, és a formákban hagyjuk kihűlni a tésztakosarakat.

A csokoládé mousse-hoz a csokoládét, a vajat és a pillecukrot lábosba tesszük, ráöntjük a tejet, a feketekávét, és pici lángon melegítjük. Addig keverjük, amíg minden fel nem olvad, majd a folyadékot kihűtjük. A hideg tejszínből kemény habot verünk, majd óvatosan a kihűlt kávés csokoládé krémhez forgatjuk. A tésztakosarakat ezzel a krémmel töltjük meg.

A habsipkákhoz a tojásfehérjét félig felverjük, ezután apránként hozzákeverjük a porcukrot. Gyöngyöző víz fölé tesszük a tálat, és a habverővel addig verjük, amíg viszonylag kemény habot nem kapunk. Levesszük a tűzről, és állandó keverés mellett kihűtjük. Csillagcsővel ellátott, eldobható habzsákba kanalazzuk és a kávés csokoládé mousse tetejére kisebb halmokat nyomunk belőle. Karamellizáló pisztollyal a habsipkák tetejét kissé megkapatjuk.

2015. január 15., csütörtök

Túrós krémes


Amikor még nem volt intenet, nem volt blogom, akkor a barátok, családok tagjai egymás között csereberéltek recepteket. Vendégségben megkínáltak bennünket egy kis finom süteménnyel, azonnal elhangzott a következő mondat: a receptet is megkaphatom? Volt, azaz most is van egy olyan nyomtatott könyvem, ahol a fejlécek voltak csak előre kinyomtatva, oda írtam be az ilyen csereberélt recepteket. Sok réi recept van benne, de ma már nem oda gyűlnek a receptek, hanem a blogomba.
Így került be az a túrós krémes  recept is a könyvembe vagy 30 éve. Azóta sokszor megsütöttem, mindig nagy sikere volt. Másnap a legfinomabb.
A recept a Kifőztük januári számában jelent meg, amely továbbra is ingyen letölthető innen.

Túrós krémes

Hozzávalók:
a tésztához
30 dkg liszt
10 dkg cukor
5 dkg vaj
2 tojás
1,5 dkg szalalkáli

a túrós krémhez:

25 dkg vaj
25 dkg porcukor
50 dkg túró
15 dkg mascarpone
1 citrom leve és lereszelt héja

a tetejére:
porcukor (el is hagyható)

Elkészítés: a tészta hozzávalóit összegyúrjuk, két részre osztjuk és egy kivajazott tepsi hátulján 32*25 cm téglalappá. nyújtjuk. Előmelegített sütőbe toljuk be sülni, 170 fokon 10-12 percre. Kivéve a sütőből egy nagyobb késsel nyúljunk alá és tegyük a nyújtódeszkára. Gyorsan kell a tésztával dolgozni, mert amikor kihűl, akkor törik. A tészta másik felével ugyanígy járunk el.
Közben elkészítjük a krémet. A vajat habosra keverjük cukorral, majd a túróval, végül a mascarponével, a citrom levével és héjával. A krémet a kihűlt lapok közé töltjük. Másnapig hűtőszekrénybe tesszük. Másnapra a tészta megpuhul és szép egyenletesen fel lehet szeletelni. Tetejére porcukrot szórhatunk.



2015. január 13., kedd

Gombás, cukkinis fusilli


Ha valami gyors ételt szeretnék készíteni időhiányból adódóan, akkor valamilyen tésztás étel jut eszembe. Amíg fő a tészta, addig el lehet készíteni a szószt hozzá. Most gombás, cukkinis fusilli készült, amely gyorsan elkészíthető és nagyon finom.
A recept a Kifőztük januári számában jelent meg, amely továbbra is ingyen  letölthető innen.

Gombás, cukkinis fusilli

Hozzávalók 4 személyre
15 dkg füstölt szalonna
30 dkg csirkemell
1 kicsi fej vöröshagyma
20 dkg csiperkegomba
20 dkg cukkini
1 póréhagyma
1 evőkanál olaj
2 dl tejszín
őrölt bors

20 dkg fussili tészta

Elkészítés: a füstölt szalonnát és a vöröshagymát felkockázzuk. A csirkemellet, a gombát és a cukkinit kisebb darabokra, a póréhagymát karikára vágjuk. A szalonnát, a vöröshagymát az olajon megpirítjuk, hozzáadjuk a kockára vágott csirkemellet és fehéredésig pirítjuk tovább. Egy kevés vizet aláöntve majdnem puhára pároljuk. Ekkor hozzátesszük a gombát, a cukkinit, a póréhagymát és addig pároljuk együtt, amíg minden meg nem puhul. Sóval, őrölt borssal ízesítjük, a végén hozzáöntjük a tejszínt és egyet forralunk rajta.
Közben kifőzzük a tésztát a zacskón lévő utasítás alapján és azzal tálaljuk a gombás, cukkinis csirkét.



2015. január 10., szombat

Sós karamellás, csokoládé mousse tartelette




Nagyon szeretem azokat a sütiket, ahol kívül van egy roppanós réteg, belül pedig csupa finom krém található. Nos ez pont ilyen, kívül egy finoman roppanó linzer tészta, belül kétféle krém találkozik.
Nagy sikere volt a családban.
A recept a Kifőztük januári számában jelent meg, amely továbbra is ingyen  letölthető innen.

Sós karamellás, csokoládé mousse tartelette

Hozzávalók (33*11cm-es formához, vagy 3 db 12 cm-es kerek formához)
a tésztához:
15 dkg liszt
10 dkg vaj
5 dkg porcukor
egy csipet só
1 tojássárgája

sós karamell krémhez:

5 dkg cukor
1 dl tejszín
5 dkg vaj
csipet só (Maldon)

a csokoládé moussehoz:
5 dkg pillecukor
3 dkg vaj
10 dkg étcsokoládé
0,3 dl tej
1 dl habtejszín (30%)

tetejére:

1 evőkanál kakaópor
karamell dísz

Elkészítés: a tészta hozzávalóit gyors mozdulatokkal egyneművé gyúrjuk, és legalább 1 órára hűtőbe rakjuk. Lisztezett felületen 1/2 cm vastagra nyújtjuk. A kivajazott, kilisztezett formát kibéleljük vele, a szélekről a felesleget levágjuk, és a forma alját villával megszurkáljuk. Sütőpapírból a forma méretével egyező nagyságú téglalapot vágunk, és a tésztára tesszük. Szárazbabot öntünk rá, hogy ne tudjon felpúposodni sütés közben. 170 fokra előmelegített sütőben 10 percig sütjük, majd a nehezéket a papírral együtt levesszük. Rácsra téve hagyjuk kihűlni.
Közben elkészítjük a krémet. A cukrot borostyánszínűre karamellizáljuk, levesszük a tűzről, hozzáöntjük óvatosan a tejszínt, mert kifuthat, majd a vajat és a sót. Jól elkeverjük és hagyjuk kihűlni.
A csokoládé moussehoz a csokoládét, a vajat és a pillecukrot lábosba tesszük, ráöntjük a tejet és nagyon pici lángon melegítjük, addig keverjük, amíg minden fel nem olvad, kihűtjük. A hideg tejszínből kemény habot verünk, majd óvatosan a kihűlt csokoládé krémhez forgatjuk.
A tésztára öntjük a karamell krémet, arra a csokoládé mousse kerül. Tetejét kakaóporral szórjuk meg.
Egy kanál cukorból karamellt készítünk és egy fakanál nyelére csurgatjuk , hagyjuk kihűlni és lehúzzuk róla. Ezzel díszíthetjük a süteményt.



2015. január 4., vasárnap

Spenótos, túrós kosárkák


Igazából ez a recept a szilveszteri asztalra készült, de még nem volt időm postolni. A receptet azonban már többen látthattátok, mert a Kifőztük januári számában jelent meg, amely továbbra is ingyen letölthető innen.
Frissen kisütve nagyon eteti magát, aki szereti a spenótot, nem fog csalódni benne.

Spenótos, túrós kosárkák

Hozzávalók:
(20 db mini muffin formához)
a tésztához:
12,5 dkg liszt
7,5 dkg vaj
12,5 dkg túró
2 tojás


a töltelékhez:
15 dkg spenót (fagyasztott is lehet)
5 dkg reszelt mozzarella sajt
5 dkg mascarpone
5 dkg túró
3 tojás
kevés vaj
őrölt bors


Elkészítés:
a tésztához valókat gyors mozdulattal egynemű tésztává gyúrjuk és fóliába csomagolva legalább 1 óra hosszára hűtőbe tesszük. A tésztát ½ cm vastagra nyújtjuk, hullámos szélű szaggatóval kiszaggatjuk és a muffin sütő mélyedéseibe tesszük.
Amíg a tészta a hűtőben pihen, elkészítjük a tölteléket. A vajon megdinszteljük a spenótot és hagyjuk kihűlni. A töltelék hozzávalóit összekeverjük, sózzuk, borsozzuk és megtöltjük vele a tésztakosarakat. Előmelegített sütőbe toljuk be sülni, 170 fokon sütjük kb 20-25 percig. Rácson hagyjuk kihűlni.





LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...