2015. március 29., vasárnap

Csokoládés cannoli - SAD 31.




Esetem a csokoládés cannolival

Néha azt is be kell vállalni, ha valami nem sikerül, igaz rajtam kívülálló ok miatt, de ez nem változtat azon, hogy nem jött össze, amit szerettem volna. Na de ne menjünk ennyire előre.

Nagyon régen játszottam már a különböző gasztro játékokon. Foghatnám az idő hiányára is, meg a saját kényelmességemre is. Mostanában kevesebbet foglalkozom a blogommal is, mit mondjak, jó egy kis "semmittevés". E így ebben a formában azért nem igaz, mert főzök én, meg sütök is, de a postolásig már ne nagyon jut el, meg aztán olyat nem postolok, ami már fent van a blogon.
Most azonban kivételt tettem Kisbogár miatt, aki nagyon jó ki témát írt ki a SAD 31. fordulójára:
Utazás a Föld körül desszertekkel.
Nagyon tetszett a  téma, bár  nem ezzel akartam indulni, de most csak erre a sütire futotta. Én egészen Olaszországig, egészen pontosan Szicíliáig  mentem a sütivel. Imádom Olaszországot, többször volt alkalmam meglátogatni az országot. Cannolit akkor nem sikerült ennem, de ami késik, az nem múlik.
Nemrég láttam meg egy üzletben ezt a sütiformát és vettem is belőle pár darabot. Gondoltam ezt nekem ki kell próbálni. Nézegettem jó pár receptet, külföldi oldalakon is, aztán mégis egy neves magyar blogger receptjét választottam. Sajnos a recept nem vált be, a megadott mennyiségeket kimérve egy folyós, palacsintaszerű tésztát kaptam, amit ki kellett volna nyújtani. Ez csak úgy volt lehetséges, ha jó sok lisztet még teszek hozzá. Szóval elkészült a sütemény, be is töltöttem a csokoládé krémet, de nem ízlett benne a tészta.
A képeket elkészítettem, de a receptet nem írom le, hamarosan újra elkészül egy másik recepttel, akkor majd pótolni fogom a receptet is. 
Remélem azért így is részt tudok venni a játékban.



2 megjegyzés:

  1. Pedig csodásak a képek.... Én még nem jártam olaszban, de ezt a sütit annyiszor emlegetik a CakeBoss műsorban, hogy már régóta szívesen megkóstolnám. Majd figyelek, mikor jössz a tuti recepttel! :-)

    VálaszTörlés
  2. Szia! Szerintem nagyszerű, amit csinálsz, remélem minél több ember megismer majd. Ezért is jelöltelek a One Lovely Blog Awarda: https://dudasbeci.com/2017/06/25/one-lovely-blog-award/

    Legyen szép napod,
    Béci

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...